Eldőlt! Jöhet az önkéntes sorkatonaság

A Jobbik javaslata szerint honvédelmi alapkiképzést biztosítanának az erre önként jelentkezőknek.

A honvédelmi miniszter támogatja az önkéntes honvédség megteremtésére vonatkozó jobbikos indítványt, melyet a mai, végül csak négypárti egyeztetésen megvitattak és annak elvi és tartalmi meglátásait is pozitívan fogadták a jelenlévők – mondta Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője a Honvédelmi Minisztériumban megtartott megbeszélést követő sajtótájékoztatóján.

A legnagyobb ellenzéki párt javaslata szerint honvédelmi alapkiképzést biztosítanának az erre önként jelentkezőknek.

A politikus emlékeztetett: a Jobbik még augusztusban, a Honvédség terrorveszély esetén történő felhasználásának jogi alapjait megteremtő alaptörvény módosítását nyújtott be, ezt akkor még leszavazta a kormánytöbbség. A mai egyeztetésen azonban, bár némileg más tartalommal, de hasonló alapvetéssel terjesztett be javaslatot a kormány. Novák Előd hozzátette:

mivel csak néhány órával az ülés előtt kapták kézhez a tervezetet, érdemben még nem tudták véleményezni, annak részleteit még nem ismerik. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa tart attól, hogy a javaslat jogalkotói túlkapásokat tartalmazhat az állampolgári jogokra vonatkozóan, így nem tudott választ adni arra, hogy támogatni fogják-e. Egy hét gondolkodási időt kért.

Az önkéntes honvédség bevezetésével kapcsolatban Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője leszögezte: javaslatuk szerint az önkéntes honvédeket nem lehetne Magyarország határain kívül bevetni. Azt szeretnék továbbá elérni, hogy a jelenlegi hivatásos állományt se lehessen külföldi missziókba küldeni, továbbá hazánk területén se állomásozzanak idegen országok katonái, vagy eszközparkja.

A Jobbik álláspontja szerint a magyar katonák észak-iraki missziója jelentősen növeli hazánk terrorfenyegetettségét, ezért ennek ismételt átgondolására kérték a honvédelmi minisztert.

Tisztáznák a honvédség bevetésének alkotmányos alapjait

Alkotmánymódosítást javasol a kormány annak érdekében, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet. Ezt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte a Simicskó István honvédelmi miniszter által kezdeményezett ötpárti budapesti egyeztetés után.

Ha a parlament elfogadja az alkotmánymódosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethetne. Ebben a helyzetben a kabinet olyan rendeletet alkothatna, amellyel az alkotmány rendelkezéseit nem érinthetné, de egyes törvények alkalmazását - sarkalatos törvényben rögzített szabályok szerint - átmenetileg felfüggeszthetné, eltérhetne tőlük. Ezek a rendeletek 60 napig maradnának hatályban, és ha a parlament nem erősíti meg őket vagy nem hosszabbítja meg ezt a határidőt, hatályon kívül kell helyezni őket. Emellett terrorveszélyhelyzetben a honvédség segíthetné a rendőrség munkáját.

Gulyás Gergely, az alfahir.hu önkéntes sorkatonaság bevezetésével kapcsolatos kérdésére elmondta: a kormány hivatalba lépésekor, egy tucat alatt volt az önkéntes sorkatonák száma. Ezért minden olyan javaslatot támogatnak, ami az önkéntes alapon szerveződő haderő megerősítését teszi lehetővé. A Jobbik erre vonatkozó kezdeményezésének céljaival egyetértenek, a részletekről pedig további tárgyalások szükségesek.

Az LMP nyitott a további egyeztetésekre

Az LMP nem adja a hozzájárulását ahhoz, hogy a kormány terrorveszély esetén parlamenti felhatalmazás nélkül vezethessen be különleges jogrendet, korlátozva ezzel az emberek alapvető jogait – közölte a miniszterrel történt ötpárti egyeztetés után Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke.

Az LMP-s politikus elmondta: pártja tisztában van az új európai biztonsági kihívásokkal, és azzal is, hogy szükséges lehet ezek elhárítására egy harcászatra kiképzett állami erőre, ezért nyitottak az erről szóló további tárgyalásokra.

Abban azonban semmi esetre sem lesznek partnerek, hogy "úgymond jelentős terrorveszély esetén" hatvan napra kontroll nélkül korlátozhassák az emberek alapjogait – szögezte le Schiffer András.