A múlt heti kormányzati bejelentések hullámai nem csillapodnak, és a felháborodás joggal rázza meg a magyar közszolgálat gerincét oszlopként tartó közösségeket. A kulturális dolgozók az őket érintő nettó 10,7 százalékos emelést egyenesen arculcsapásnak nevezték, azonnali huszonöt százalékos bérrendezést követelve. A rendvédelmi állomány a sokat hangoztatott, de a valóságban csepegtetett tizenöt százalékos átlagos növekedés miatt a tömeges pályaelhagyástól retteg. A nevelést és oktatást segítők, valamint a szociális szféra munkatársai pedig joggal érzik úgy, hogy a grandiózus politikai ígéretek mögött csupán elaprózott, elhamarkodott kozmetikázás áll.
A párbeszéd hiánya és a dölyfös kormányzás
Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke pontosan tapintott rá a lényegre: a feszültségek hátterében az áll, hogy bár a felszínen talán zajlanak egyeztetések, az ország politikai kultúrája még mindig nem alkalmas arra, hogy a tárgyalásokból kiszámítható, a dolgozók valós elvárásait tükröző megállapodások szülessenek. Amikor a kormány úgy tesz bejelentéseket december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról, nyugdíjakról vagy családi pótlékról, hogy a munkavállalói oldal képviselőit lényegében megkerülik, az nem a partnerség.
És mi a helyzet a versenyszférával és a minimálbérrel? A kormány által hirdetett, minimálbért érintő szja-csökkentésre hivatkozva a munkaadói oldal mindössze négyszázalékos béremelést javasol, ami alig havi kilencezer-négyszáz forintos nettó többlet – csupán néhány liter benzin ára a mai drágaságban. Ahogy a szakszervezetek fogalmaznak: az adócsökkentés a dolgozóké, nem pedig a cégeké. Ha a gazdaságpolitika ott tart, hogy a munkáltatók a tehermentesítést a munkavállalók kárára akarják beépíteni, akkor az egész rendszer féloldalas.
Jobbik: Rendszerszintű bérrendezésre és partnerségre van szükség
A Jobbik, mint nemzeti, a munkavállalók és a kisemberek érdekeit következetesen képviselő politikai párt felelősebb kormányzást sürget.
1. A valódi érdekegyeztetés helyreállítása: elfogadhatatlan, hogy a Tisza-kormány felülről lefelé diktáljon. A tanárok, a rendőrök, a szociális munkások és a kulturális ágazatban dolgozók nem kegyelemkenyéren élő alanyok, hanem a magyar állam oszlopai. Megérdemlik a tiszteletet, a kiszámítható életpályát és a valós, partneri egyeztetést.
2. Valódi bérfelzárkózás a csepegtetett alamizsna helyett: A minimálbér és a kiskeresetűek bérsávjának rendezését nem szabad a munkaadói lobbik kényére-kedvére bízni. Olyan adó- és bérpolitikára van szükség, amely nem a tőkét hozza előnybe a dolgozó ember kárára, hanem felemeli a magyar béreket a regionális átlaghoz.
3. Tűzoltás helyett rendszerszintű válságkezelés: A fűtési szezon és az elszabadult árak közepette a nyugdíjak sávos emelése vagy a Szép-kártyás ígéretek csupán tüneti kezelések. Amíg az élelmiszerárak és az energiaárak az egekben vannak, a Jobbik továbbra is a rendszerszintű megoldásokban hisz: az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok áfájának 5 százalékra történő csökkentésében, ami azonnal, mindenkinek – így a nyugdíjasoknak és a minimálbéreseknek is – valódi biztonságot hozna.
A magyar emberek nem üres retorikát, hanem tisztességes bért, kiszámítható jövőt és megbecsülést érdemelnek. A rendszerszintű hibákat pedig nem lehet újabb felszíni ígéretekkel eltakarni.