Pál István a hadseregben szolgált, ahol a politikai tisztek jelentős befolyással rendelkeztek. Elmondása szerint a hivatásos katonák és a legénység sem fogadta szívesen a politikai beavatkozást, ám a politikai rendőrség ereje miatt kevés lehetőségük volt az ellenállásra. Az 1956-os események idején a honvédség parancsot kapott arra, hogy kézifegyverekkel lássa el a pártbizottságokat.
Később azonban a fegyverek visszagyűjtésére is utasítást adtak. Pál István hét katonával érkezett a nyíregyházi pártbizottság épületéhez, ám egyedül ment be, mert az ott dolgozók közül többeket személyesen ismert. A pisztolyokat és a géppuskát atrocitás nélkül sikerült begyűjteniük. Úgy vélte, a fegyverek megfelelő kiképzés nélküli használata ártatlan emberek életét veszélyeztethette volna.
A szovjet csapatok bevonulásakor a nyíregyházi katonák nem kaptak ellenállásra vonatkozó parancsot. Pál István visszaemlékezése szerint a katonákat hazaküldték családjukhoz, a városban pedig fegyveres összecsapás nélkül zajlottak az események.
A forradalom leverése után a honvédtisztet a pártbizottság lefegyverzése miatt bíróság elé állították. Első fokon egy év börtönbüntetésre ítélték, amelyet fellebbezés után hat hónapra mérsékeltek és felfüggesztettek. Több mint három hónapot vizsgálati fogságban töltött. Katonai pályáját nem folytathatta, ezért különböző munkákból, később mozdonyvezetőként biztosította megélhetését. Az ellene hozott ítélet alól 1992-ben mentették fel.
Arra a kérdésre, megbánta-e a forradalom idején hozott döntéseit, Pál István egyértelműen válaszolt: ma is ugyanúgy cselekedne. Mint fogalmazott, akkor és most is a magyarságért próbált küzdeni. A beszélgetés végén hangsúlyozta, hogy továbbra is Magyarországért, a magyar népért és a magyar nemzetért kíván élni.