Szögezzük le, az ügynökakták nyilvánosságra hozatala elkésett, jelentős, 36 évnyi várakozást követően lett a megmaradt iratok egy kisebb, egyáltalán megmaradt része nyilvános, mindenki által kereshető (A korábbi törvények természetesen lehetőséget biztosítottak a családtagok számára, hogy kutassanak, bár sokan nem éltek a lehetőséggel az elmúlt 15 év során). Mindenki, élén a sajtóval bepötyögte a neveket, majd gyorsan, főleg a „nagy, ismert” neveket világgá kürtölte, köztük olyanokét is, akiknek az ügye korábban is nyilvános volt már. Csak, hogy tisztában legyünk a számokkal: a korszakot és az állambiztonságot kutató szakemberek szerint mintegy 160 ezer informátor volt a kommunizmus évtizedei alatt, körülbelül 45 ezernek van úgynevezett hatos kartonja, amikkel lehet találkozni úton-útfélen a közösségi felületeken, és a rendelkezésre álló és érdemleges dokumentum a beszervezést illetően, nagyjából 9 ezer beszervezési dosszié, amiből lehetne egyáltalán következtetéseket levonni. Nem sok, sőt minimális. Vajon hova tűnt a többi, mikor és kinek parancsára lett eltüntetve, megsemmisítve, vagy mi is volt az Duna-gate ügy a rendszerváltás időszakának hajnalán és miért nem voltak elszámoltatva azok, akik ebben részt vettek. Ezek az igazi, szakmai kérdések.
Egyes, undorító sajtótermékek arra is vették a bátorságot, hogy házmester tempóra befogják olvasóikat, míg mások clickbait címekkel operáltak. S mi lett? Amire például én is számítottam: a fellelhető informátor-ügynökök, akik életben vannak és ismertebbek, természetesen tagadták a "vádakat". Amíg nincsenek meg a kartonhoz kapcsolható más iratok, ez pusztán ködszurkálás sokak esetében.
Mert mi is a gond az adatbázissal? Leginkább az, hogy egyrészt a kormány siettette az adatok feldolgozását, másrészt jelentős szakmai hibát elkövetve egybevonták az úgynevezett hatos kartonokat, melyekről a szakemberek is elmondták, hogy ez önmagában, más dokumentumok megléte nélkül nem bizonyít semmit azontúl, hogy az állambiztonság valahol és valamikor kapcsolatba lépett velük, de az már nem deríthető ki, hogy az informátor jelentett-e rokonairól, barátairól, munkatársairól. Ezért veszélyes precedens, hogy egybeöntöttek mindenkit, a valódi, karrierista, elvhű ügynököket és azokat, akiket zsarolással, erőszakkal, fenyegetéssel tudtak rávenni, vagy éppen még ezzel se, hogy jelentsenek.
Hogy ezt a történetet rendbe tegyük és valós szembenézés felé irányítsuk az amúgy is megosztott társadalmunkat, az alábbi javaslatokat teszem megfontolás tárgyává.
1. A jelen formájában nyilvánosságra hozott, hatos kartonokra épülő rendszert és honlapot, amíg a többi dokumentum nincs hozzácsatolva és mellékelve, átmenetileg fel kell függeszteni
2. Az ÁBTL polcain „porosodó” egyéb más dokumentumokat is nyilvánosságra kell hozni, különösen a beszervezési mappákat és a munkadossziékat. Hogy kiket, mikor, mi alapján kerestek meg, szerveztek be és, ha beszervezték, mit végeztek „munkájuk során.” Ha ezek megtörténtek, a nyitottaktak.hu oldalt újra tegyék elérhetővé!
3. A levéltári törvény módosítását, hogy a nem minősített, de a múlt szempontjából fontos iratokat is be kelljen szolgáltatni kötelezően.
4. A múlttal való szembenézés nem korlátozható csak az informátorokra, hanem nyilvánosságra kell hozni a beszervező tisztek, a karrierista, főnöküknek megfelelni kívánó kommunista ügynökök neveit is, akik ezt az egész rendszert magasabb szinten üzemeltették, sok esetben a saját érdekükben meghamisított iratokat gyártottak. A személyiségi és egyéb jogok olyanok esetében ne érvényesüljenek, akik kiszolgáltak egy elnyomó, undorító rendszert.
5. A Kádár-rendszer magasabb polcain lévő megyei párttitkárok, sőt a diktatúrát vezetők felelősségét kiemelve, minden fellelhető információt megosztani a nagy nyilvánossággal.
Az ügynökakták szakmai alapon lévő nyilvánosságra hozatalával egyetértek, de komoly szakmai hibák merültek fel, melyeket vagy orvosolnak és javítanak, vagy az egész semmit se ér jelenlegi formájában némi politikai hasznon túl, maximum arra ad indokot, hogy mindenkit, aki a listán van, vagy van fellelhető mágnesszalagok (vagy részletek) róla, „leügynöközzenek” mindenfajta háttérinformáció nélkül, miközben pontosan tudunk olyan esetekről, hogy napokig-hetekig kínoztak embereket, fenyegették a családjaik megélhetésével, halállal vagy komoly börtönévekkel kínálták meg.
A társadalmunknak nem erre van szüksége, a szembenézés, a múlttal való leszámolás megint el fog maradni, ha ezen az úton haladunk. A politikai show engedje át a terepet az őszinte szembenézésnek. Az amúgy is súlyos gondokkal terhelt néplelkünk nem tisztuláson fog átmenni, hanem tovább fog torzulni. A bűnösök többsége, a beszervezők, a tartótisztek, maga a kommunista állambiztonság és hű kiszolgálói a rendszernek pedig ezután se lesznek előszedve. Pedig az igazi aljas emberek közöttük voltak. A rendszerváltás egyszer ki lett siklatva, a múltfeltárás ne jusson erre a sorsra!