Erre volt kíváncsi a magyar 2015-ben - Íme a válaszok!

A magyar ember kérdez, az Alfahír válaszol! Közszolgálat néhány percben.

A Google nyilvánosságra hozta 2015 legfelkapottabb kereséseit Magyarországra vonatkozóan. Régóta tudjuk, hogy vannak, akik nem szórakoznak keresőszavakkal, hanem beírják a teljes kérdést, őket így nevelték, kész, nem fognak változtatni holmi elektronikus őrület miatt. 2015-ben az alábbi kérdésekre voltak legtöbben kíváncsiak Magyarországon, az Alfahír pedig legjobb tudása szerint válaszol is rájuk.

10. Ki az őrangyalod?

Erről sajnos megoszlanak a vélemények még a legokosabb emberek között is, a Női Portál nevű tudományos online folyóirat szerint például az illető csillagjegyén múlik a dolog, a köztudottan számos bölcsességet tartalmazó Astronet szerint meg az a lényeg, hogy ki melyik napon született, az ő nézeteiket osztja a Femina.hu nevű tudományos szaklap is. A legbiztosabb megoldásnak az tűnik, ha szerződést kötnek az Őrangyal Vagyonvédelmi Kft.-vel.

9. Ki vagyok én?

Javasoljuk, hogy vegye elő a pénztárcáját, nézze meg az iratain szereplő nevet, és máris megvan a válasz. Vigyázat! A módszert megzavarhatja, ha az iratai nem a pénztárcájában vannak, illetve az, ha nem az Ön iratát tartja ott. Gyermekek nem próbálják ki!

8. Ki halt meg a Barátok Köztben?

Elég sokan, Magdi anyus például biztosan, de az már elég régen volt.

7. Ki nyerte a Konyhafőnököt?

Orbán Ágnes, a háziasszony, vetélytársa a döntőben ugyanis egy ugyanolyan karakter volt, mint az előző kettő széria nyertese, az meg nem lett volna túl kreatív forgatókönyv.

6. Te is fiam Brutus, ki mondta?

Julius Caesar, igaz, egyes történészek szerint soha nem mondott ilyet, így amennyiben elfogadjuk a szkeptikusok álláspontját, akkor a legvalószínűbb, hogy a tanárok és a diákjaik mondták, akiktől ezt kikérdezték.

5. Ki nyerte az Eurovíziós dalfesztivált 2015?

Sajnos nem tudom.

4. Ki szerelmes beléd titokban?

A Gábor.

3. Ki esett ki a Sztárban sztárból?

Nagyon sokan kiestek sajnos, de nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel!

2. Ki az igazi lelki társad?

Hunyja be a szemét, és gondoljon arra, aki Ön szerint az igazi lelki társa! Ő lesz az. Rajta kívül Taláros Géza, fóti lakos.

1. Ki nyeri az Éden Hotelt?

A játék döntője 2015. május 29-én került adásba, melyet végül Barbara és Loki nyert meg, fejenként 10 millió forinttal lettek gazdagabbak - írja a Wikipédia. A Loki számára ez azért is különösen fontos volt, mert az NB1 2014-2015-ös szezonjában negyedik helyen zártak, csalódást okozva ezzel szurkolóiknak.

Reméljük, segítettünk, forduljanak hozzánk bizalommal a továbbiakban is!