Nem csak a megosztottságról szól Korea történelme

Vujity Tvrtko azzal nyitotta a beszélgetést, hogy ő is a közönség soraiban foglalna helyet, ha nem a színpadon ülne. Magyar nyelven ilyen átfogó könyv még nem jelent meg a Koreai-félszigetről.

Ha Koreára gondolunk, mindig az észak-dél szembenállás jut eszünkbe, pedig az egész távol-keleti térség egyik legrégebbi kultúrájáról van szó – kezdte Csoma Mózes, Korea-kutató, a könyv szerzője. A koreaiak „féltízezer” évesnek nevezik magukat.

Az első hét fejezet gyakorlatilag teljesen elválasztható a mai viszonyoktól, itt elsősorban a régmúlt Koreájával ismerkedhetünk meg. Betekintést nyerhetünk a koreai civilizációba, az első koreai államalakulat létrejöttébe (Kó-Csoszon), a Három Királyság korszakába, majd a déli-északi királyságok X. századig tartó történetébe.

Olvashatunk a Korjó Királyságról és Vang Gon uralkodásáról, a Csoszon Királyságról, a Remetekirályságról és a Koreai Császárságról is, hogy aztán elérkezzünk a japán gyarmati uralomig, ami 1910-ben kezdődött.

A szerző összehasonlítja a ma létező két Korea történelemszemléletét, bemutatva, hogy bizonyos történelmi eseményekre és személyekre hogyan gondolnak ma északon és délen. Ennek ismerete nélkül is megérthetjük, hogy mi és miért történik ma Koreában, de birtokolva ezt a tudást sokkal autentikusabban tudunk az aktuális folyamatokról beszélni.

A megosztottság lehetősége a történelem során többször is a sziget felett lebegett, köszönhetően annak, hogy nagyhatalmi ütközőzónában terül el.

Identitás

Korea két hét híján 35 éven át volt a Japán Birodalom része, hivatalosan 1910-től, 1945-ig, ez az időszak alapvetően meghatározza a koreai identitást, a félszigeten történelmük mélypontjának tartják ezeket az évtizedeket.

A második világháború után a Szovjetunió és az Egyesült Államok felosztotta a félszigetet, a 38. szélességi foknál húzták meg az az ideiglenes határvonalat, ami később, az 1953-ban zárult háború után végleg(?) elválasztotta az északi, és a déli részt.

A ma létező rezsim legitimitásának megértéséhez ismernünk kell a gyarmati múltat és annak végét. Az államalapító Kim Ir Szen személyi kultusza onnan indult, hogy már Mandzsúriában is a japánok ellen harcolt, majd 1945-ben a szovjet csapatokkal együtt érkezett vissza a félszigetre.

Kim Ir Szen hatalmának kezdete a japán uralom végét jelentette a koreaiak számára, ezért Kim Ir Szenre úgy tekintettek, mint a nemzeti függetlenség elhozójára, aki fegyvert ragadott a gyűlölt japánok ellen.

A szovjet csapatok 1948-ban hagyták el az északi részt.

Magyarország

Az elmúlt 2-3 ezer év fejlődése után a XX. századba érve megismerhetjük a magyar-(észak)-koreai viszonyokat is. Korabeli magyar diplomáciai jelentések és újságok segítenek megérteni, hogy milyen kapcsolatban állt egymással a két állam.

Az 1950-es évek végéig, a ’60-as évek elejéig nem igazán különbözött a rendszer a kelet-európai szocialista államok működésétől. Ezekből az időkből még olyan információk is vannak, melyek szerint magyar diplomaták remekül érezték magukat Kim Ir Szen társaságában.

A távolodás akkor kezdődött, amikor a Szovjetunióban és a keleti blokkban teret nyert a desztalinizáció. Észak-Korea a saját szövetségeseitől valamilyen szinten elzárkózott, önálló entitássá vált, ekkor kezdték szigorúan korlátozni a külföldről érkező információkat és a külföldiekkel való érintkezést. Fogalmazhatunk úgy is, hogy itt kezdtek elszakadni a valóságtól. Phenjan mindenképp el akarta kerülni a Sztálinhoz képest liberálisabb szeleket.

Észak-Koreában, Szarivon városban ma is létezik a Magyar Kórház, ami korábban Rákosi Mátyás nevét viselte és magyarok alapították.

Őrültek?

Európából nézve sokszor csak nevetünk vagy épp elborzadunk azon, hogy milyen az élet Észak-Koreában, sokan őrültnek tartják Kim Dzsongunt és a többi kommunista vezetőt. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a mi szemszögünkből könnyű azt mondani, hogy őrültek, pedig a saját közegükben tehetségesnek, szívósnak és jó taktikusnak bizonyulnak, elég csak arra gondolni, hogy sokszor el tudják fogadtatni álláspontjukat olyan hatalmakkal, mint Peking vagy Moszkva, de a Trump-Kim találkozó is ezt bizonyítja.

A szélsőséges személyi kultusz a XX. századra vezethető vissza, Magyarországon is volt hasonló, csak azért nem ennyire durva mértékben. Északon konkrétan zokogni kezdenek az emberek, ha láthatják a vezetőt.

Egyesülhetnek?

Az utóbbi időben komoly előrelépés történt a két Korea viszonyában, sőt, Dél-Koreában Országegyesítési Minisztérium is működik (északon Korea-közi ügyekért felelős hivatal van), de az egységes Korea egyelőre beláthatatlan távolságra van.

Vannak olyan szimbolikus ügyek is, mint például az időjárás-előrejelzés. Északon és délen is az egész félszigetre vonatkozóan beszélnek az időjárásról a televízióban.

Csoma Mózes szerint lélekben egynek gondolják magukat az emberek, nem északinak, vagy délinek, hanem koreainak, ez a hazafias érzés minden gazdasági megfontolást félresöpörhet.

Az aktuális viszonyban hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Phenjan az elsődleges felelős mindenben, ha épp kísérleti atomrobbantásokat hajtanak végre akkor értelemszerűen romlik a kapcsolat, ha mérsékeltebb kommunikációra váltanak, akkor javul, pedig a szöuli kormány hozzáállásán is rengeteg múlik.

A dél-koreai politikai paletta kétosztatú, a helyi konzervatív oldal identitása az antikommunizmus talaján áll, míg a liberálisabb, balközép térfél minden körülmények között javítaná a félsziget helyzetét, Mun Dzsein a Demokrata Párt jelöltjeként 2017-ben került hatalomra, ha ez nem történik így, valószínűleg ugyanolyan rosszak lennének a két Korea kapcsolatai, mint előtte. Ez szolgáltatta annak az enyhülésnek az egyik alapkövét, ami a harmadik Korea-közi csúcshoz, majd a Trump-Kim találkozóhoz vezetett. Azt fontos leszögezni, hogy a liberális és konzervatív kifejezések szinte teljesen mást jelentenek Koreában, mint Európában.

Az enyhüléshez kapcsolódott Kim Dzsongun érdeke is, mely szerint legitimálni szeretné a rezsimet, ami egyik elődjének sem sikerült. Már a csúcstalálkozók is hozzájárultak ehhez, de ha sikerül elérnie a békeszerződés aláírását, a legmagasabb szinteken ismerteti el rendszere legitimitását.

Tálas Péter ehhez hozzátette, hogy Észak-Korea időközben tényleges nukleáris hatalommá vált, ráadásul minden jel arra mutat, hogy rendelkezik már olyan szállítóeszközzel is, ami képes atomtöltet célba juttatására. Atomhatalmat márpedig nem jó stratégia teljesen szegregálni, mert abból nem valószínű, hogy jó történet kerekedik. Bármilyen értékítéletünk van az atombombáról, azt tudomásul kell venni, hogy ez az egyik legerősebb eszköz a nemzetközi tárgyalóasztalnál.

A két Korea eggyé válása jelenleg csak szimbolikus ügyekben várható, ahogy az történt például a téli olimpián is, amikor közös női jégkorongcsapattal indultak. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a koreai emberek nem állnának útjába annak, hogy a félsziget egyesüljön, amihez az első lépés egy konföderatív berendezkedés kiépítése lehet.