Bár a közgazdász szakma eddig többé-kevésbé konszenzuson volt az euró bevezetése mellett, az Eötvös Csoport legutóbbi beszélgetésén, melyen közgazdászok elemezték a kérdést politikai, makrogazdasági, valamint vállalati szempontból, meglepő következtetésre jutottak.
Az uniós csatlakozással Magyarország kötelezettséget vállalt arra is, hogy bevezeti a közös valutát, az eurót. A közgazdászok között eddig közel teljes konszenzus volt arról, hogy az ország szempontjából kedvező hatású lenne az euróövezeti csatlakozás, ahogy a közvélemény is többségében európárti – hangzott el az Eötvös Csoport által szervezett beszélgetés bevezetőjében, melynek témája az volt, kell-e nekünk euró. Győrffy Dóra, a rendezvény moderátora hozzátette, az euró bevezetésével kapcsolatot várakozások hozzájárultak a devizahitelek elterjedéséhez, a forint gyengülése pedig a vásárlóerő csökkenését eredményezte. Ebben az összefüggésben érdemes újra és újra feltenni a kérdést:
Felvezető előadásában Urbán László közgazdász politikai szempontból elemezte a kérdést. Kiemelte, a forint az eurónál sokkal inkább ki van téve mind a saját gazdaságpolitika, mind a nemzetközi sokkoknak, emiatt a nemzeti valuta sokkal kevésbé stabil, mint a közös pénz. A tíz évvel ezelőtti gazdasági válságra utalva hangsúlyozta: a költségvetési egyensúlytalanságba került dél-európai országok részéről – baloldali kritika szerint – az lett volna a kézenfekvő megoldás, ha kilépnek az eurózónából, majd saját valutájukat elinflálva helyrebillentik a büdzsét. Ők azonban mégis megtartották az eurót, a gazdaságukat pedig megszorításokkal állították helyre. A jobboldali kritika pedig a nemzeti szuverenitás csorbításának tartja a közös pénzt, és a gazdasági egyensúlytalanság is jobban kezelhető vele, ugyanis az infláció gerjesztésével sokkal kevésbé látványos, hogy mely társadalmi csoportokat érint a megszorítás. Továbbá – tette hozzá – az euróövezeti tagság kontrollálja a jegybank és a kereskedelmi bankok működését is, azokat az Európai Központi Bank felügyelete miatt nem lehet politikai célok alá rendelni. Urbán szerint – például Csehországgal ellentétben – Magyarországnak ebből a szempontból előnyös lenne az euróövezeti csatlakozás.
Hamecz István közgazdász monetáris politika szempontjából vizsgálta meg a közös valuta kérdését. Úgy vélte, a csatlakozásról jelenleg valódi politikai-szakmai vita sincs. Pedig lenne helye vitáknak például annak alapján, hogy az euróövezetben nincsen közös fiskális politika. A szakember úgy látja,
az euró rosszul lett kitalálva, és rosszul lett menedzselve,
ennek ellenére lehet, hogy érdemes lenne belépni az övezetbe, sőt egy esetleges szétesés után is racionális lehet az eurózóna tagjának maradni.
A közgazdász empirikus úton közelítette meg a kérdést, az MNB Csajbók Attila és Csermely Ágnes szerkesztette 2001-es kiadványának adatait felhasználva érvelt. Akkor a szakértők úgy vélték – emlékeztetett Hamecz –, a csatlakozás a GDP-t 0,6-0,9 százalékkal emelte volna meg, illetve a reálkamatok is csökkentek volna. Ám ebben az időszakban a fizetési mérleg hiánya miatt kialakult devizaaránytalanságok következtében
az önálló monetáris politika pedig csatornája lett a válságoknak. Hamecz felhívta a figyelmet, hogy 2001 óta nem becsülték újra ezt a modellt. Úgy vélte, ha most mérnék, akkor ezek az előnyök már eltűnnének, de ennek az az oka, hogy most már nincs lehetőség a kamatok ilyen mértékű csökkentésére, illetve a külkereskedelem integrációs hatása is kisebb lett. Azt is vélelmezte, hogy az önálló monetáris politika a fizetési mérleg jelentős javulása miatt már nem árthat, azaz nagyobb mozgástere lenne.
Ha 2002-ben nagyon erős volt az a nézet, hogy érdemes lenne belépni, akkor ma ez a nézetünk lehet, hogy még mindig így van, de sokkal-sokkal gyengébb, kisebbek a várható előnyök, és az ezt ellensúlyozó, önálló monetáris politikai, szuverenitási érv erősebb, mint volt.
Ezért a vitának Hamecz szerint arról kellene szólnia, hogy
Statisztikai adatokat bemutatva az látszott, hogy a válság utáni első év (2009) után a „régi Európa” és a 2004 után csatlakozott országok között is a leglassabb, illetve a leggyorsabb növekedést is eurózónatagok produkálták, vagyis a közösségi deviza bevezetése növekedés szempontjából nem releváns. Ez alapján Hamecz azt a következtetést vonta le, hogy rossz kérdés, hogy az euró jó vagy rossz, a jó kérdés úgy hangzik, milyen gazdaságpolitikai preferenciáink vannak, mit szeretnénk elérni.
A közgazdász a magyar, a lengyel és a cseh jegybank 1995 óta tartó monetáris politikáit összehasonlítva azt állapította meg, hogy a forint folyamatosan leértékelődött, a korona pedig erősödött az euróval szemben, míg a zloty óriási hullámokkal ugyan, de hosszú távon tartotta magát. Hamecz úgy vélte, ez a három ország mégsem akar csatlakozni az eurózónához. A cseheknek az euró inflációja túl magas, a magyaroknak túl alacsony lenne, a lengyelek pedig szeretnének anticiklikus gazdaságpolitikát folytatni. Magyarország korábban – a magas költségvetési hiány miatt – nem tudott anticiklikus gazdaságpolitikát gyakorolni, most meg nem akar – vélte Hamecz. Hozzátette, hogy például Csehországban szufficites a költségvetés, vagyis a lehetőségekhez képest szándékosan visszafogottabb a cseh növekedés. Magyarország azonban nem akar ilyen gazdálkodásra átváltani.
A szakember végül három következtetést vont le:
- Az euróövezeti tagság előnye függ a gazdaságpolitika hozzáállásától, azaz nem egy adottság.
- Az utóbbi évek makrogazdasági tapasztalatai szerint az euró bevezetése komoly gazdasági kockázattal jár, amit tudatos gazdaságpolitikával lehet mérsékelni.
- A magyar gazdaságpolitikák kinyilvánított céljai alapján most nem észszerű az euró bevezetése.
Orbán Gábor közgazdász viszont nem makrogazdasági, hanem üzleti szempontból közelítette meg az euróövezeti csatlakozás kérdését. Evidenciának vette, hogy az ország makrogazdasági szempontból, azaz a konvergenciakritériumokat tekintve készen áll az euró bevezetésére. Ugyanakkor – csatlakozott Urbán László és Hamecz István véleményéhez –
Ugyanakkor Orbán Gábor iparvállalati szempontból és versenyképességi aspektusból is kifejtette véleményét az eurózónáról mint valutaövezetről. A pénzügyi szakember leszögezte, ő maga nem tartja optimálisnak az eurózónát mint valutaövezetet. Robert Mundellre hivatkozva úgy vélte, az optimális valutaövezet olyan gazdaságok közt tud létrejönni, ahol az áruk, a szolgáltatások szabad áramlása, a munkaerő és a tőke mobilitása meg tud valósulni, vagyis
A szakember szerint bár az unióban papíron létezik az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke szabad áramlása, de szerinte
ez egy óriási humbug.
Saját szakmájából hozva tapasztalatokat – Orbán Gábor az egyik hazai gyógyszergyártó nagyvállalat vezérigazgatója – arról számolt be, óriási bürokratikus terhet ró rájuk a törzskönyvezési eljárás az egyes uniós tagállamokban. Egyes országokban nemzeti engedélyeztetési rendszer létezik, másutt megyénként kell befogadtatni egy-egy készítményt. Hogy lenne ez egységes piac? – tette fel a kérdést, hozzátéve: Amerikában ilyen fel sem merül, egy ottani gyártó valódi egységes piaccal szembesül.
A tőke mobilitását tekintve Orbán arra hívta fel a figyelmet, hogy egy adott ország bankrendszere az ő saját országának az értékpapírjait tartotta, azt a keveset, ami nem ilyen volt, a válság első jelére kitakarította portfóliójából. A tőke szabad áramlása tehát nem kizárt, de a valóság egész más, mint amit a tankönyvek alapján elvárnak. A munkaerő-áramlás ugyancsak nem a kiegyenlítődést szolgálja – vélte.
Jeffrey Frankel endogén optimális valutaövezeti elméletéről szólva – mely szerint a valutaunió bevezetése után a feltételek egy automatizmussal a „helyükre kerülnek” – Orbán úgy vélte, az „science-fiction”, az euró bevezetése óta eltelt húsz évben az euróövezet integrációjának foka egyáltalán nem nőtt jobban, mint ami az euróövezeten kívüli régiókkal fennáll.
A versenyképességet tárgyalva Orbán Gábor úgy vélte, az euróövezet „nagyon sokat tesz az ellen”, hogy javítson helyzetén a globális versenyben.
Ehhez az övezethez csatlakozni nem jó perspektíva
– vélte a közgazdász. Szerinte versenytársaink zöme Ázsiában található. Ezeken a helyeken – például az árfolyamon, állami támogatásokon, iparpolitikán keresztül – aktívan a versenyképesség javításán dolgoznak, eközben az euróövezeti versenyképesség abban merül ki, hogy „az olasz vállalatot nehogy már az olasz állam megsegítse a francia vállalat rovására, miközben a kínai állam a kínai vállalatot jól megsegíti az olasz és francia vállalatok rovására” – emelte ki.
Amíg nem hajlandó geopolitikailag gondolkodni ez a valutaövezet, addig ezzel probléma van
– húzta alá.
A szakember azt is hangsúlyozta, hogy a gazdasági ciklus mostani életszakaszában a munkanélküliség lecsökkent, az újabb felvett munkaerő pedig alacsony termelékenységű. Hiszen – érvelt – a magas termelékenységűt tavaly vettük föl, a még magasabbat tavalyelőtt, akié a legmagasabb, az már régen itt van. Így a termelékenység csökken – vonta le a következtetést. Konklúzióként ő is úgy vélte, nyomós okai vannak, hogy az euró bevezetése jelenleg Magyarországon nincs napirenden.