Európa első radikáljobbos miniszterelnöke jöhet Dániában

A szocik végeztek az első helyen, de kormányt alakítani nem tudnak. A második helyre a radikális jobboldali Dán Néppárt futott be. 

A Szociáldemokraták 26,4%-ot, a radikáljobbos Dán Néppárt (DF) 21%-ot, a liberális konzervatív Venstre pedig 19,5%-ot kapott. 
 
Hiába gyűjtötték be a  legtöbb voksot az eddig kormányzó szociáldemokraták, sőt még javítottak is múltkori eredményükön, kisebb szövetségeseik annyira megzuhantak, hogy velük együtt is képtelenek lesznek többséget alkotni a törvényhozásban. A választás nagy nyertese a bevándorlásellenes, radikális jobboldali Dán Néppárt, amely 15-tel növelte eddigi képviselői helyei számát, és a második helyen végzett. A jobboldali ellenzék vezetőjének tekintett Rassmussen pártja, a Venstre (ami sajátos módon amúgy "bal"-t jelent dánul) a harmadik helyre futott csak be. 
 
Helle Thorning-Schmidt az éjszaka elismerte vereségét, s közölte: nemcsak a kormányfői tisztségről, hanem a szociáldemokrata pártelnöki posztjáról is lemond.
 
A jobboldali tábort vezető Lars Lokke Rasmussennek ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a kormányalakításkor, hiszen az általa vezetett jobboldali liberális párt, a Venstre kevesebb szavazatot szerzett, mint a Dán Néppárt. (A Venstre 34, a DF 37 mandátumot kaphat.) Vagyis a radikális jobboldal jogosan támaszthat igényt arra, hogy ők adják a miniszterelnököt. A DF elnöke, Kristian Thulesen Dahl egyelőre cáfolta, hogy részt venne a kormánykoalícióban. Csakhogy 
miután az első helyen végzett baloldali miniszterelnök elismerte a vereséget, és le is mondott, a királynőnek a parlamenti matematika alapján a második legerősebb párt vezetőjét Dahlt kellene felkérnie kormányalakításra. 
A két jobboldali párt együttműködése nem volna példa nélküli. Amikor Rasmussen 2009 és 2011 között Dánia kormányfője volt, számíthatott a Dán Néppárt külső támogatására. Most viszont nagy kérdés, hogy a DF be akar-e lépni a kormányba, illetve hogy mit kér támogatása fejében. A Dán Néppárt a szigorúbb határellenőrzés bevezetéséért, az Európai Unió hatalmának csökkentéséért és a Dániába igyekvő menekültek feltartóztatásáért száll síkra. Ez amúgy annyira Rasmussentől sem áll távol. Tegnap azt nyilatkozta:
"Arra fogok törekedni, hogy úrrá legyünk a menekültáradaton"
Hogy ez mit jelent majd a valóságban, az jelentős részben azon múlik, hogy a DF mit tud kicsikarni a Venstre kormányra engedéséért cserébe. A külső támogatástól a kormányzati kulcspozíciókon át egészen Dahl miniszterelnöki székéig széles skálán fog zajlani az alkudozás. Kisebb csoda lenne, ha Koppenhágában még júniusban új kormány állhatna fel.