Népszava: Varga Juditot is meghallgatná a Pegasus-botrányt kivizsgáló különbizottság

Népszava: Varga Juditot is meghallgatná a Pegasus-botrányt kivizsgáló különbizottság
A tervek szerint Varga Judit igazságügyi miniszteren kívül Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével is találkozni fog február 20-21-én az az európai parlamenti különbizottság, amely a Pegasus lehallgatási botrányok kivizsgálására alakult

 – értesült a Népszava.

A PEGA Magyarországra érkező küldöttsége várhatóan civil szervezetekkel, valamint a kémprogram által célba vett személyekkel is megbeszéléseket folytat majd.

A delegáció egyébként járt már a lehallgatási botrány által eddig érintett uniós országok közül néhányban, így Lengyelországban, Görögországban és Cipruson, illetve Izraelben, a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO cég székhelyén.

A lap azt írja, az EP-s különbizottság jelentésének készítője, a holland liberális Sophie in’t Veld a grémium keddi ülésén fogja bemutatja az uniós intézményeknek és az érintett tagállamoknak szóló nem végleges ajánlásait.

A magyarországi hatóságoknak javasolja, hogy állítsák helyre a független felügyeleti szerveket és hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet, amely megállapítja, hogy a NAIH nem képes ellátni a kémprogramok használatának független felügyeletét.