Vallásos elhivatottsága már fiatal felnőttként megmutatkozott, amikor a hazai kereszténység egyik legsötétebb, üldöztetéssel és egyházellenes kegyetlenkedésekkel tarkított időszakában, 1949-54 között elvégezte a budapesti Teológiai Akadémiát, majd 1956. január 1-től a Kálvin téri gyülekezet segédlelkésze lett.
A nemzet forradalmában
E szolgálata során élte át az októberi magyar forradalmat és szabadságharcot, a méltán híres Ravasz László református lelkész utolsó káplánjaként.
Maga is részt vett a forradalmi eseményekben: 23-án a teológusokkal együtt részt vett az ifjúság felvonulásában és ő kongatta meg a Kálvin téri templom harangját a Rádiónál mártírhalált halt felkelők tiszteletére.
Október 25-én a nemzeti forradalmi tömegben ő is fegyvertelenül nézett farkasszemet a szovjet tankokkal, és saját testi épségével mit sem törődve személyesen akadályozta meg, hogy a rá bízott templom csatatérré váljon. Az ezt követő harcok alatt, október 28-án ő prédikált, majd 31-én délután ő tartott istentiszteletet a Kálvin téri gyülekezet számára, mellyel kapcsolatban így írt a Reformáció című lapban (a református egyház forradalmi kiadványa - a szerk.):
"A nagy csillaghullás után különös méltósággal ragyog a napfényben tornyunknak csillaga."
E kijelentését egyházi felső hatósági felszólításra sem volt hajlandó visszavonni, mert szerinte:
"Az öt világrészt hódító önistenítés vörös csillagának le kell hullnia végérvényesen, csak az önfeláldozó isteni szeretet betlehemi csillaga ragyoghat örökké."
A november 4-ei szovjet agresszió után az elesettek temető lelkésze volt az Új köztemetőben, szerepvállalását pedig nem felejtették el neki a hívek, de az újra berendezkedő kommunista hatalom sem.
Belső száműzetésben
Forradalmi tevékenysége miatt el kellett hagynia a fővárost, vidéki száműzetése során folyamatos fenyegetéseknek volt kitéve, és bár segédlelkészként több településen is elláthatta hivatását, nyomorúságos körülmények között kellett élnie.
Az államhatalom folyamatosan nyomás alatt tartotta, de
sem istránggal, sem mézesmadzaggal nem tudták rávenni, hogy megtagadja a magyar forradalmat és '56 szellemiségét.
A legnehezebb időkben sem adta be derekát, nem tört meg és nem erősítette a kommunizmust lelketlenül kiszolgáló, nem egy esetben besúgóként működő "békepapok" táborát.
Gyülekezetéért, egyházáért, az elesettekért és a hatalom ellen fellépőkért épp akkor vállalta minden körülmények között a legnagyobb megpróbáltatásokat, amikor sokkal könnyebb és kifizetődőbb volt a hatalom szolgálatába állni.
Gerincességéről és háládatosságáról - felekezettől függetlenül - sok olyan mai egyházi vezető vehetne példát, akik különböző okokból nem merik vagy nem akarják számonkérni a mostani hatalmon a magyar nemzet újabb megnyomorítását, a csak papíron létező antikommunizmust és kereszténydemokráciát, valamint a hatalmi gőg teljes érzéketlenségét.
Teremtő erővel
1963-65 között segédlelkészként, majd 1965-től lelkipásztorként szolgálta a hidasi gyülekezetet, ahol bukovinai református telepesek lelki gondozója volt.
Híveiből valódi közösséget kovácsolt, az új erőre kapott hitélet pedig hamarosan olyan látványos dolgokban is megnyilvánult, mint a parókia és a templom teljes megújulása.
Hegedűs Loránt külföldi egyházi segítséggel hamarosan a legimpozánsabb teológiai könyvtárat rendezhette be a hidasi parókián, ahol a fizikai munka mellett kiemelkedő szellemi önépítkezést folytatott, és több neves hitoktatót és professzort is vendégül láthatott.
1979-ben a Magyar Tudományos Akadémián keresztül fél évet kutathat a Baseli Egyetemen, ahol hetven nap alatt írja meg 350 oldalas német nyelvű disszertációját, mely széleskörű tudományos és hitbéli jártasságának egyik ékes bizonyítéka, s mellyel végül elnyeri a doktori címet.
Ennek és a külföldi közvélemény nyomásának hála a diktatúra is kénytelen engedni a rá nehezedő nyomásból, így 1983-ban már Budapesten töltheti be a Szabadság téri lelkipásztori állást.
Szög a vörös koporsóban
Ettől kezdve, ha lehet még nagyobb lendülettel vetette bele magát a hitéleti és tudományos munkába. Példátlan bátorsággal beszélt az abortusz, az egykézés, a népbetegséggé váló alkoholizmus és a rohamosan terjedő öngyilkosság nemzetpusztító következményeiről.
Felemelte szavát a református egyház szükségszerű megújulásáért, melyben a kommunista uralom széthullása után már mint az első demokratikusan megválasztott református püspök vette ki a részét a Dunamelléken. 1991-ben hat esztendőre ő lett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
Dr. Hegedűs Loránt további érdemeit nehéz lenne mind felsorolni, eseménydús, munkával, szenvedéssel, megaláztatással és kemény küzdelmek árán elnyert elégtételekben bővelkedő élete azonban arra tanít minket ma is:
nem szabad félni a hatalomtól, hiszen az csak azokat képes igájába hajtani, akik rettegnek tőle, a keresztényi jó cselekedetekhez pedig nem a behódoláson keresztül vezet az út.
Utolsó út a végtelenbe
Ma délután eltemették dr. Hegedűs Lorántot. A gyászoló megemlékezésen több ezren vettek részt. A főhajtáson megidézték az emlékező felszólalók a volt püspök életének minden fontos mozzanatán. A lelkészét, aki egész életében a transzcendendia és a hit ötvözésére, a hitnek és a minőségnek a tökéletes ötvözésére törekedett.