Ez egy átkozott bizniszpárt! - Az alapító szerint a Fidesz zsebében vannak a Liberálisok

Puza a Nyugati Fény blognak adott interjújában tett kirohanást Fodor Gábor liberális pártja ellen - azt állítja, a szervezet pénzügyei átláthatatlanok, miközben a vezetés antidemokratikus.

Az interjúban Puza azt mondja, a párt alapítása, ha más néven is, de még az SZDSZ haldoklása alatt történt meg 2009-ben. Végül Fodor Gábor öt embert szedett össze, és közölte a "törzsliberálisokkal", hogy ez lesz az új párt vezetése.

Születtek a pártban a politikai döntések, de nem lehetett tudni, hogy honnan, kik által, milyen érdekek szerint.

Puza szerint gyakorlatilag 50 tagja van a pártnak, ami mögött három alapítvány is áll, a politikai döntéshozásba pedig nem lehet belelátni. Azt mondta, szerinte Magyarországon

nincs olyan párt, amelyiknek az egy tagra vetített anyagi helyzete ilyen jó lenne.

Az interjúban kitérnek arra is, hogy 2014-ben az MLP miért állított saját főpolgármester-jelöltet, ezzel szabdalva az egyébként is gyenge liberális tábort a választásokon.

A Fidesszel való együttműködést lehet sejteni amögött is, hogy a párt a népszavazás során miért kampányolt az "Igen" mellett ahelyett, hogy inkább a többi baloldali erőhöz hasonlóan bojkottra szólítottak volna fel - derül ki a beszélgetésből.

Ez egy átkozott bizniszpárt!

- összegzett Puza László, aki szerint csak egy teljes tisztújítással lehetne valamit elérni a liberális pártban, az ugyanis egyelőre inkább összedolgozik a Fidesszel az ellenzék bomlasztásában.