Ez már a legalja? A 888.hu szerint feloszlatta magát egy nem létező jobbikos alapszervezet

Csúnyán megtrollkodták a Habony-sajtót.

A 888 által közölt levélben az áll, hogy Nemeshetésen mind a tíz tag kilép a pártból, mert úgy érzik, a vezetőség elárulta őket.
 
 
Mindez szép és jó, ám kiderült, hogy semmi sem igaz belőle. Az imént szerkesztőségünk levelet kapott, melyben olvasónk azt írja: valószínűleg nem létezik semmiféle jobbikos alapszervezet Nemeshetésen, az egész történetet ő találta ki, hogy megnézze, a 888.hu ráharap-e bármiféle Jobbikot támadó információra anélkül, hogy ellenőriznék annak hitelességét.
 
"Néhány perc sem kellett, rögtön válaszoltak, aztán ki is került a cikk. Ennyit róluk"
 
- írta olvasónk.
 
Portálunk utánajárt: valóban semmiféle ilyen eset nem történt, ahogy Daróczi András nevű nemeshetési Jobbik-elnök sem létezik.
 
A 888.hu azt írja, a Jobbikhoz közeli médiumhoz is elküldték a levelet, azonban "vélhetően a Vona Gábor fémjelezte pártvezetés utasítására el lett hallgatva annak tartalma". 
 
A hitelességről ezek után jobb ha nem a 888.hu tart kiselőadást - egyben látható az is, mennyire megalapozottak a Habony-média rendszeres támadásai.

Frissítés: így terjednek az álhírek

A 888.hu nevű Habony-lap azóta már eltávolított álhírét átvette a Pesti Srácok is. Cikkükben áthivatkoznak a 888-ra, és a valójában hamis, kitalált történetet tartalmazó nemeshetési jobbikos levelet is leközölték.

Frissítés #2: A Pesti Srácok is levette a cikket.

 

Így terjednek a hamis hírek.