Lombkoronaház és -sétány épült a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Nagykörűben több mint 646 millió forintból – közölte a település polgármestere az MTI-vel.
A független Túri Tibor tájékoztatása szerint
a projekt finanszírozásához a magyar kormány és az Európai Unió csaknem 507 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
Túri azt is közölte, hogy az épület nyolc méter magasan épült, így a nyitvatartását nem befolyásolja a Tisza folyó ingadozó vízállása. A sétány a Tisza gátjáról vezet az épülethez 300 méteren az ártéri erdőben – fűzte hozzá.
A jászsági község polgármestere arra is kitért, hogy a Lombkoronaház épületében multifunkciós rendezvényteret és melegkonyhás éttermet alakítottak ki, amelyhez egy fedett és egy nyitott terasz is tartozik. Az étterem melletti tájboltban kézműipari termékeket árusítanak és a gyerekek számára is biztosítanak játszásra alkalmas teret – tájékoztatott Túri Tibor.
A NER-es közbeszerzések egyik legbeszédesebb példája
Volt viszont tavaly egy emlékezetes, az egész magyar nyilvánosságot felpaprikázó lombkoronasétány-ügy, ami a fideszes Filemon Mihály vezette Nyírmártonfalván valósult meg, igaz, tizedannyi pénzből, de mégis lombkorona nélkül. Tarra vágták ugyanis az ottani erdőt, hogy 60 millió forint uniós támogatásból lombkoronasétányt építsenek. A Hajdú-Bihar vármegyei településvezető azonban hetekig csak tovább tartotta a köztudatban a köznevetség tárgyává vált botrányt, majd az ezzel kapcsolatos pert el is vesztette.
A hasonló beruházások kapcsán az Index azt írja, az Integritás Hatóság (IH)
súlyos szabálytalanságok sorát fedezte fel a lombkoronasétány-projektek rendszerszintű vizsgálatakor.
Az állami szervezet ezért feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, a többi között költségvetési csalás és versenyt korlátozó megállapodás miatt.
Biró Ferenc, az IH elnöke egyebek mellett elmondta, a kedvezményezettek nagy csoportja közt fennáll az összejátszás gyanúja: a pályázók nagy része két vármegyére (Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg) korlátozódva, azonos tartalmú támogatási kérelmeket nyújtott be, megegyező projektleírással, műszaki tartalommal, tervezővel és kivitelezővel, gyakorlatilag ugyanolyan összköltségvetéssel és hasonlóan jelentős mértékben túlárazva a projekteket.
Korábbi videónk a témában:
(Címlapkép: A lomkoronasétány és -ház látványterve - Nagykörű Község Önkormányzata)