Fazekas Sándorig érnek a Kun-Mediátor botrány szálai?

A Kun-Mediátor Kft. ügyvezetője, Dobrai Sándorné négy évig külsős bizottsági tagja volt a fideszes vezetésű Karcag önkormányzatának.

A Fidesz az elmúlt napokban politikai cirkuszt kreált a karcagi brókerbotrányból, amelybe kényszeredetten próbálnak mindenkit belerángatni – hangsúlyozta a képviselő.  
 
Lukács László szerint a Fidesznek kellene inkább számot adnia arról, hogy 2006 és 2010 között Fazekas Sándor, jelenlegi földművelésügyi miniszter polgármestersége idején, miként lehetett a Kun-Mediátor Kft. ügyvezetője, Dobrai Sándorné, külsős bizottsági tagja Karcag önkormányzatának?
 
A politikus arra is választ vár a Fidesztől, hogy miként lehet az, hogy nem tudtak a Kun-Mediátor jogellenes tevékenyégéről, miközben a fideszes vezetésű város pénzügyi bizottságának az elnöke is a cégnél üzérkedett a pénzével? Azt is szeretné megtudni, hogy Fazekas Sándornak van-e személyes érintettsége ebben az ügyben, erre a kérdésükre ugyanis még a botrány kirobbanása óta sem kaptak egyértelmű választ. 
 
Lukács László emlékezetett továbbá arra is, hogy a tavaly áprilisi választási kampányban Fazekas Sándornak nem volt még problémás a Karcagon elérhető, Kun-Mediátor Tv-nek videó interjút adni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: jobbikos politikus ez idő tájt soha nem szerepelt ebben a Tv-ben.

Milliárdos megbízások a fideszes önkormányzatoktól 

A radikális ellenzéki politikus határozottan visszautasította a Fidesz azon vádjait, miszerint pártjának köze lenne az Épkar Zrt.-hez. Álláspontja szerint ebben az esetben is épp a nagyobbik kormánypártnak lenne elszámolnivalója, hiszen az Épkar Zrt. tulajdonában álló ZED-TBM Kft.-t 2012-ben kiemelt stratégiailag jelentőségű gazdálkodóvá tette. 
 
Lukács László azt üzente Varga Mihálynak és Fazekas Sándornak, hogy a politikai cirkusz helyett inkább a károsultak ügyének megoldására koncentráljanak.

A fideszes vezetésű Szentendrén is jutott megrendelés az Épkar Zrt.-nek 

Pál Gábor, a Jobbik szentendrei elnöke határozottan visszautasította egyes internetes hírportálok és a közmédia áltál terjesztett azon információt, amely szerint pártjának bármiféle kapcsolata lenne az Épkar Zrt.-hez.
 
A politikus elmondta: e hamis információkat terjesztő Filó Pált azért zárták ki 2012-ben a szentedrei Jobbikból, mert a Fidesszel közösen megszavazta a Reifresen Bank által delegált alpolgármester kinevezését. Ezzel kiszolgáltatva a várost a pénzintézetnek.  
 
Pál Gábor emlékeztetett: az Épkar Zrt. a fideszes önkormányzatoktól országszerte számos megbízásából kapott, többek között ez a cég végezte a szentendrei főtér felújítását is. Hozzátette: a rágalmakat terjesztőkkel szemben meg fogják tenni a jogi lépéseket.