Nyereségvágyból elkövetett mulatós narancsdömping

Nyereségvágyból elkövetett mulatós narancsdömping

Idővel megtanulja az ember, hogy elsőre ne higgyen el mindent, amit a hírekben lát. Az egyre hatékonyabb dezinformáció világában egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az igazságot, a valóságot, vagy legalábbis annak minél nagyobb részét megpróbáljuk kikaparni a szándékosan okozott médiazaj alól. Ez persze valahol a 22-es csapdája, hiszen minél inkább meg akarunk tudni valamit, ezért ennek a lehető legtöbb helyen próbálunk utánajárni, annál több hamis információval találkozhatunk, míg végül marad a tisztánlátás szándéka, a tisztánlátás kétséges eredményével. Azért persze vannak olyan, elsőre hihetetlennek tűnő dolgok, amiknek utána lehet járni sikerrel, aztán meg ezek alapján gondolkodni kicsit azon, hogy: „Mi van? De tényleg!”

Nem túlzás, tényleg nem akartam elsőre elhinni, ezért megnéztem Orbán Viktor Facebook-oldalát, és valóban, tényleg megtörtént. Ott egy fotó, amin Kisgrófo éppen szelfit készít, az Orbán Viktor nevében kitett poszt pedig arról tanúskodik, hogy szerinte Kis Grófo a király, meg hogy „A nézése, meg a járása, előre menjünk, ne hátra!” A videóban kellemetlenül erőltetetten hozza be a „király” az ismert slágerének refrénjét, amikor azt mondja a miniszterelnöknek, „Megmondom az őszintét, Budapestnek a nézését meg a járását innen azért tökéletesen lehet látni.” Orbán Viktor a videóposztja szövegében fel is hívja rá a figyelmet, hogy „Kisgrófo is megmondta: mindenkinek ott kell lenni! Április 3-án csak a Fidesz!”

Ha a zenész látogatása a Karmelitában egy-két éve történik, kevésbé lenne érdekes. De így, hogy közben Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Facebook-oldalán Fásy Ádámmal kampányol, hogy az adócsalásért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Győzike nemcsak felbukkant a Békemenet első sorában, hanem Budai Gyula jóvoltából a Külügyminisztérium épületében (!) hivatalosan is lépést tett annak érdekében, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tagja legyen, már nem intézhető el egy legyintéssel, miszerint na és, kampány van.

Habár illúzióim jó ideje nincsenek azzal összefüggésben, hogy a valóságban, a gyakorlatban mennyire polgári és keresztény a kormánypárt, hiszen a hatalom megtartása érdekében most már hosszú évek óta alkalmazzák az Arthur Finkelstein által sikerre vitt kampánystratégiát, miszerint mindig legyen külső és belső ellenség, akit gyűlölni kell, aki ellen harcolni lehet, aki ellen harcolni kell. Mégis, amikor bizonyos dolgokat tesznek, mondanak a kormánypárti politikusok, valamilyen régi reflexből még mindig az alapján alakítok ki véleményt, hogy elvileg ők volnának a polgári, keresztény oldal. Éppen ebből a régi, belém tokosodott, de minden bizonnyal idejét múlt gondolatalapból kiindulva érzem kellemetlennek, egyúttal beszédesnek, hogy kikkel kampányol a Fidesz.

Nem akarom túlmagyarázni, nem akarok többet belelátni ebbe a választási kampány hajrájában nyereségvágyból elkövetett mulatós narancsdömpingbe, de kevesebbet sem tudok érezni, mint amit érzek. Ha egy 12 éve kormányon lévő pártnak, a polgári értékek védelmezőjének arra van szüksége, hogy Kisgrófoval, Fásy Ádámmal, és az elítélt Gáspár Győzővel növelje szavazatai számát, akkor az nagyon, nagyon elkeserítő.