Pénteken sorsolják a foci-vb csoportjait

Pénteken sorsolják a foci-vb csoportjait

A labdarúgó-világbajnokságok 92 éves történetében példa nélküli sorsolást tartanak pénteken este Dohában, ahol kialakul a november 21-én kezdődő katari torna csoportbeosztása - írja a Magyar Távirati Iroda.

A nemzetközi szövetség (FIFA) és a házigazdák által közösen szervezett rendezvényen ugyanis a 32 kiadó helyből egyelőre csak 29 kelt el, további három a koronavírus-járvány, valamint az ukrajnai háború következményeként a tervezettnél jóval hosszabbra nyúló selejtezősorozat miatt kérdőjeles.

A kiadó helyekre még nyolcan pályáznak, közülük azonban öten csak a sorsoláson szerepelhetnek, az év végi vb-n viszont már nem. A még ki nem jutottakat a négyes kalapból sorsolják, a többi válogatottat - a házigazdák kivétel - a legfrissebb világranglistán elfoglalt helyezés alapján sorolták be.

A mezőny csak június 14-én lesz teljes, pont aznap, amikor 2018-ban az oroszországi vb-n már a nyitómérkőzést rendezték. A katari tornát a kedvezőbb időjárási viszonyok miatt halasztották az év végére a szokásos nyár eleji időpontról, de a féléves csúszás lehetőséget adott, hogy a mezőny bepótolja a halasztásokat.

A vb csoportkörében naponta négy mérkőzést rendeznek, és 12 napon át tart a küzdelem, a torna döntőjére december 18-án kerül sor. A csoportkörben - az európaiak kivételével - azonos zónából érkezettek nem kerülhetnek össze.

A FIFA honlapjának tájékoztatása alapján az eseményen mintegy kétezer vendég vesz részt, közülük a sorsoláson a sportág olyan ismert személyiségei működnek közre, mint Cafú, Lothar Matthäus, Ali Daei, Bora Milutinovic, Jay-Jay Okocha, Rabah Madzser és Tim Cahill.

Vb 2022, csoportkör, a kalapbeosztás:
    1. kalap:
Katar (házigazda/51. hely a világranglistán), Brazília (1.), Belgium (2.), Franciaország (3.), Argentína (4.), Anglia (5.), Spanyolország (7.), Portugália (8.)
    2. kalap:
Mexikó (9.), Hollandia (10.), Dánia (11.), Németország (12.), Uruguay (13.), Svájc (14.), Egyesült Államok (15.), Horvátország (16.)
    3. kalap:
Szenegál (20.), Irán (21.), Japán (23.), Marokkó (24.), Szerbia (25.), Lengyelország (26.), Koreai Köztársaság (29.), Tunézia (35.)
    4. kalap:
Kamerun (37.), Kanada (38.), Ecuador (46.), Szaúd-Arábia (49.), Ghána (60.), Peru (22.) vagy Ausztrália (42.) vagy Egyesült Arab Emírségek (68.), Costa Rica (31.) vagy Új-Zéland (101.), Wales (18.) vagy Skócia (39.) vagy Ukrajna (27.)

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}