Fizetésemelésért indít aláírásgyűjtést a Jobbik

A nemzeti párt szerint törvénymódosításra van szükség, hogy az állami vállalatok ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizessék Miskolcon, mint a Dunántúlon. A Fidesz korábban leszavazta ezt.

Jakab Péter frakcióvezető szerint elfogadhatatlan az az érzéketlenség, amelyet a Fidesz képviselői tanúsítanak a miskolciak valós problémái iránt akkor, amikor tárgyalni sem hajlandóak a miskolciak fizetésemeléséről. A képviselő sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a Jobbik azt javasolta, hogy a város közgyűlése éljen a felterjesztés jogával, és kezdeményezzen törvénymódosítást azért, hogy az állami vállalatok ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért legyenek kötelesek fizetni a borsodi megyeszékhelyen is, mint a Dunántúlon.
 
A Fidesz azzal indokolta a javaslat napirendről történő levételét, hogy a bérrendezés nem az önkormányzat, hanem kormány feladata.
„Két évvel ezelőtt a Fidesz szemrebbenés nélkül megszavazta, hogy Miskolcon legyen a Világsátornak nevezett nemzetközi cigányközpont. Ezek szerint a nemzetközi cigányság képzése, szórakoztatása az önkormányzat feladata, a miskolciak fizetésemelése viszont nem”
– reagált Jakab Péter. Szerinte ez is jelzi, hogy a jelenlegi városvezetés nem a miskolciaknak, hanem a kormánynak akar megfelelni.
 
A frakcióvezető közölte, a Jobbik négy kérdésben hirdetett meg országos aláírásgyűjtést, amely a borsodi megyeszékhelyen ki fog egészülni egy ötödikkel: arra fogják kérni a miskolciakat, aláírásukkal álljanak ki a fizetésemelés mellett, és a Jobbik segítségével kényszerítsék ki ugyanezt a városvezetéstől is. Az aláírásgyűjtés márciusban kezdődik.