Fodor: az LMP adja a Fidesz többségét

Egymással bokszolja le Fodor és Schiffer, hogy melyikük a nagyobb "Fidesz-bérenc".

 
Fodor Gábor független országgyűlési képviselő emlékeztetett Schiffer Andrásnak, az LMP társelnökének a kezdeményezésére, mely szerint olyan jelöltet kellene indítani az ellenzéknek Veszprémben, aki „civil, független és meg tudja szólítani a Fideszből kiábrándult szavazókat”.  
 
Az SZDSZ egykori, a Magyar Liberális Párt jelenlegi elnöke szerint erre az MSZP, a DK, a PM által támogatott Kész Zoltán tökéletesen alkalmas. Schiffer szerint azonban nem. 
 
Ezért az LMP önálló jelöltet indított, saját, veszprémi önkormányzati képviselőjének, Gerstmár Ferenc személyében. A Lehet Más a Politika politikusa úgy véli, hogy ezzel az LMP egy helyi civilt indít. Fodort ezt kiborította. 
 
Fodor összefoglalója alapján Gerstmár Ferenc szerepelt az LMP országos listáján, először 2010-ben, majd 2014-ben az előkelő hetedik helyen, 2010-től folyamatosan városatya, az LMP polgármesterjelöltje, ráadásul volt a párt önkormányzati szóvivője is.
 
„Egyszerűbb lenne, ha az LMP bevallaná: semmi kedve támogatni egy olyan jelöltet, akinek esélye lenne a Fidesz kétharmadát megszüntetni. Jó nekik így, biztosítva Orbán Viktor többségét még legalább három évig.”  - írja a liberális pártvezér az egyik közösségi oldalon megosztott bejegyzésében.
 
Schiffer ironikusan reflektált a felvetésre: „Nicsak kibeszél. Nem más, Fodor Gábor fideszbérencezi az LMP-t fb-oldalán...hm...Gábor, most komolyan azt szeretnéd, hogy Tőled kérjünk tanácsot, hogyan lehet hozzájutni a legjobb minőségű plakáthelyekhez egy kampányban? :)”
 
Emléketes, hogy az Egyenlítő több egymástól független forrása szerint Popper Gábor azért hagyta ott Fodort, mert a pártelnök nem tudta igazolni, hogy nem a Fidesz pénzelte a párt őszi kampányát. Popper később ezt a Magyar Liberális Párt sajtóközleménye szerint cáfolta. Az MLP finanszírozási kérdéseit azonban Falus Ferenc, a kampány közben is felvetette.
 
A Liberálisok  önálló, az MSZP és a DK közös jelöltjével, Falus Ferenccel, majd Bokros Lajossal is szemben induló jelöltje Bodnár Zoltán volt. Nem akadályozta meg a Fidesz kétharmadát, de számtalan, óriási plakáton szembemosolygott a budapesti járókelőkkel,  így Schifferrel is.