– Tíz kötetnyi könyv rengeteg. Nem hagyja el néha az ihlet vagy a kedv?
Egyik sem, ami viszont sokszor hátráltatja a haladást az éppen soron következő kötettel, az nem más, mint a hétköznapi munka. Ugyanis nem főállású író vagyok, szabadidőmben tudok csak haladni a regényekkel, és szabadidőből egyre kevesebb van. Napjaim a Kecskeméti Médiacentrumban telnek, ahol a print és az online, valamint a marketing részleget vezetem. Éjszakánként, hétvégenként tudok könyvet írni, és néha pihenni sem árt…
– Már a kutatómunka is tíz évig tartott, ahogy egy interjúban mondta. Mi adott annyi kitartást Önnek, hogy ennyi időn keresztül foglalkozzon a témával?
Nagyon hittem abban, hogy szükség van ilyen sorozatokra. Magam is szívesen olvastam volna annak idején ilyen regény-szériákat a nagy Árpád-házi uralkodóinkról, a Hunyadiakról, a Zrínyiekről. Tény, hogy jóval több kutatómunkára lett szükség, mint amit előzetesen feltételeztem, de végtére is eredetileg magát a művet is három kötetre terveztem Hunyadi János életéről. Az egy-két éves kutatómunka tíz évre bővült, a három kötet szintén tízre. A cél azonban mindvégig változatlanul ott lebegett a szemem előtt: izgalmassá, élvezetessé tenni a magyar történelem talán legmozgalmasabb évszázadát, megfesteni ezeket a csodálatos karaktereket, melyek meghatározták ezt a korszakot, és egy kicsit közelebb hozni őket a ma emberéhez.
– Egyszer elhangzott Öntől, hogy a történelem lényege nem az évszámok magolása, hanem az összefüggések meglátása és az okulás. Ha Ön dönthetne, hogyan oktassák a történelmet ma Magyarországon, milyen változásokat eszközölne?
Sok mindent megváltoztatnék. Eleve szakítanék a vereségeinket, tragédiáinkat előtérbe helyező történelemszemlélettel. Bátrabban keresném azokat az összefüggéseket, melyek valahol talán magyarázatot adhatnak arra, hogyan tudta a népünk túlélni a történelem viharait. Nagyobb hangsúlyt helyeznék például arra is, hogyan lehetett volna elkerülni bizonyos törtémelmi kataklizmákat. Milyen viselkedésformák, milyen kollektív döntések kellettek volna ahhoz, hogy ez az ország szerencsésebben vészelje át a nagy viharokat. Meggyőződésem ugyanis, hogy a történelemben bizonyos szituációk, dilemmák ismétlődnek, mint ahogy sajnos a kérdésekre adott, sokszor rossz válaszok is. A Hunyadi-kor Európája lényegében hasonló problémákkal nézett szembe, mint a mai, csakhogy nekünk nehezebb dolgunk van: sokkal bonyolultabb meghatározni, mi a jó, mi a rossz, ki a barát, és ki az ellenség.
– Mostanában egyre több, a magyar történelemmel foglalkozó történelmi regény születik. Ön szerint miért van ez így?
Mert elemi igény mutatkozik a múltunk megismerésére. Évtizedeken át mesterségesen szorították háttérbe az egészséges nemzettudatot, vélhetőleg azért, mert betegesen féltek a nacionalizmustól, az irredentizmus újjáéledésétől, és az ezekhez kötött negatív folymamatoktól. Pedig szerintem egészséges nemzettudat, megkockáztatom, egészséges nacionalizmus nélkül egyetlen ország sem képes megbírkózni saját problémáival. Nekünk gazdag, felemelő történelmünk van, mi másból meríthetnénk erőt, ha nem abból, hogy a népünk már annyi nehézséggel megküzdött, és végül mégiscsak itt vagyunk, ha megcsonkított országban is, de élünk. S nem csak, hogy élünk, de büszkék lehetünk a múltunkra. A Hunyadi-sorozatnak talán annyiban volt úttörő szerepe, hogy elsőként ért el kiemelkedő sikert: jelentős eladott példányszáma (az első kötetnek a napokban jelent meg a 10. kiadása!) bebizonyította, hogy a magyar olvasókat igenis érdekli a magyar történelem. A Hunyadi-köteteket újabb és újabb sorozatok követték a piacon, valóságos történelmi regény-hullámot keltve a könyvkiadásban.
– Tudna választani, hogy a sci-fi-t/fantasy-t, vagy a történelmi regényt szereti jobban?
Nem hiszem. Mostanság szinte csak történelmi regényt írok, de a jövő világa, a sci-fi, vagy a mesék, mítoszok világa, vagyis a fantasy is örök szerelem számomra. Ebben az értelemben a „műfaji többnejűség“ híve vagyok, minek kellene választanom, amikor mindegyik műfajt szeretem?
– Az alkotómunka szempontjából mik a fő különbségek ezek között a műfajok között?
Evidens módon egy sci-fihez, vagy egy fantasy-hez nem kell olyan elmélyült kutatómunka, mint egy történelmi regényhez. A fantázia műfajai sokkal többet merítenek az író belső énjéből, képzeletvilágából…
– Egy interjúban ezt nyilatkozta: "(...) jogos a kérdés, hogy történelmi hőseinket a mítoszoktól, legendáktól megfosztva kell-e, lehet-e ábrázolni?" Önnek mi a válasza erre a kérdésre, illetve hogyan találja meg a megoldást a dilemmára?
Veszedelmesnek tartom a folyamatos bűntudatkeltést, a nemzeti mitológia folyamatos rombolását, az örökös pesszimizmus erősítését. Nemzeti múltunk a fényes bizonyíték, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb bajokkal is megküzdöttünk már – csak éppen a mindenkori sikerhez önbizalomra és erős öntudatra van szükség. Mindehhez ad kellő utánpótlást, erőforrást a múlt alapos ismerete. Ez nem jelenti azt, hogy nemzeti traumáinkról ne kellene írni, azokat ne kellene megismerni. De csak ezeket erőltetni, csak ezekről megemlékezni, miközben a dicsőséges évszázadokról gyakorlatilag megfeledkezünk, legalább olyan ordas hazugság, mintha a traumákat titkolnánk el. Nincs a földön olyan nép, vagy nemzet, amelynek a történelmére ne vetnének foltot a múlt bűnei. De olyan nép sem sok van, amely szinte csak ezekkel foglalkozik, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, amellyel ennyire el szeretnék hitetni, hogy nincs mire büszkének lennie.
– Ez előbbi kérdés tulajdonképpen úgy is felfogható, hogy melyik a fontosabb cél: a szórakoztatás, a mítoszok életben tartása (azáltal, hogy megjelennek könyvekben), vagy pedig a történelmi igazság? Hogyan lehet ezt egyensúlyba hozni?
Ezeket a fogalmakat nem lehet patikamérlegen adagolni alkotás közben. Én legalábbis nem teszem. Sokféleképpen lehet történelmi regényt írni, még viccesen, vagy akár romantikus felfogásban, férfiakat, vagy éppen nőket, vagy akár gyerekeket megcélozva. Megvetem a tudatos, rosszindulatú mítoszrombolást, de legalább ennyire a tudatos történelemhamisítást is. Egy történelmi regénynek nem lehet más, több szerepe, mint hogy felhívja a figyelmet a múltunk sokszínűségére, és arra, hogy igenis van mire büszkének lennünk őseink cselekedetei alapján. És igen: a jó történelmi regény szórakoztató, ismeretekkel gazdagítja az olvasót, és legfőképp: életre kelti előtte a múltat.