Clooney szerint azért éri meg szembeszállni Orbánnal, hogy a gyerekei jobb világban élhessenek

Clooney szerint azért éri meg szembeszállni Orbánnal, hogy a gyerekei jobb világban élhessenek

George Clooney a Guardiannek adott interjút, melyben alapvetően új filmjéről beszélt, azonban Orbánról is említést tett. Mint fogalmazott:

harcba keveredtem Orbán Viktorral

 

 – vette észre a 444.

Azonnal tiltsák ki George Clooney filmjeit a magyar mozikból!

Mint az már egy sokk kíséretében ismeretessé vált minden honfitársunk számára az elmúlt napokban, Hollywood angyalarcú ördögi figurája, George Clooney, a NER-lovagok büszke királya, az EU demokráciát romba döntő migránspolitikájával Dávid és Góliát harcot folytató Orbán Viktor ellen intézett alattomos támadást egy interjú során.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hazai közélet egyik fontos témája volt az, Clooney egy másik interjújában Orbán rendszeréről tett említést. A színész szerint új filmje hangulatát meghatározta, hogy mennyi dühöt és gyűlöletet élt át mindenki világszerte, példaként felhozva Bolsonaro brazil elnököt, illetve Orbánt.