Gulyás Gergely saját szellemi termékét vélte felfedezni a TV2 kormánypropagandát idéző kérdésében

Gulyás Gergely saját szellemi termékét vélte felfedezni a TV2 kormánypropagandát idéző kérdésében

A kancelláriaminiszter nagyrészt propagandacélokra igyekezett felhasználni az újságírói kérdéseket a hétfői, rendkívüli kormányinfón. Ebben segítségére voltak a kormánypárti Origo, Magyar Nemzet, M1 és TV1 újságíróinak alákérdezései. Egyiküket Gulyás meg is dicsérte.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az állami tévé kérdésére elismerte, hogy még nem született végleges döntés a migránskvótával kapcsolatban, mert azt még be kell terjeszteni az Európai Parlament elé. A kérdést kihasználva "migránspártinak" bélyegezte az EP-t, pedig tudvalevő, hogy például a Jobbik-Konzervatívok nem fogja megszavazni a szóban forgó kvótát.

Az Origo gáz- és áramárakkal kapcsolatos kérdésére elmondta, hogy a gázárban ugyan belesimulunk az európai átlagba, de az áramnál ez nem így van:

A fix áras szerződések miatt a magyar vállalkozások lényegesen többet fizetnek, mint az európai uniós versenytársaik.

Gulyás a napi.hu kérdésére válaszolván a kancelláriaminiszter úgy fogalmazott az Európai Unió által a Fidesz-kormánnyal szemben fenntartott jogállamisági és korrupciós kritikák miatt visszatartott EU-s pénzekkel kapcsolatban, hogy "a labda Brüsszel térfelén pattog". Mintha a kormány legalábbis teljesítette volna az ezzel kapcsolatos feltételeket.

A kormány bírságolással tartja fenn az inflációt felhajtó árstopokat.

A kormányinfón felmerült az a jelenség, hogy sok helyen egyáltalán nem lehet kapni az árstopos termékeket, tehát nem csak olcsón, de sehogy sem lehet hozzájuk jutni. Gulyás Gergely a jogszabályra hivatkozva kijelentette, hogy bírságolással igyekeznek ezt a helyzetet megoldani.

A kormánypárti Magyar Nemzet alákérdezett Gulyásnak, a miniszter belőtte a potyagólt.

A fideszes újságíró azt kérdezte a kancelláriaminisztertől, a véleménye az ellenzéki képviselők obstrukciójáról a tanárellenes bosszútörvény parlamenti vitájában. Gulyás az EU-ra és az ellenzéki pártokra mutogatott mondván, hogy az EU-s pénztől függ a tanárok béremelése, amit az ellenzék akadályoz.

Százmilliárdos lehet a jegybank vesztesége, de a kormány közpénzből kifizeti.

Az Mfor újságírója többek között azt is felvetette, hogy miért nem a Magyar Nemzeti Bank óriási veszteségeinek kompenzálása a jövő évi költségvetésben, amikor bejelentették, hogy az állami pénzből lesz kifizetve, Gulyás Gergely bevallotta, hogy nem tudja, hogy pontosan mekkora ez a veszteség.

A szabadságnak egy korlátozottabb formája van Nyugat-Európában

– legalábbis a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint.

Ezt a meghökkentő kijelentést az ismételten felmerülő bevándorlókérdéssel kapcsolatban tette, szerinte ugyanis nyugaton nem lehetne erről beszélni sem. Érdekes, hogy így véli, miközben az egész országot leuralja a Fidesz-propaganda.

Gulyás nem cáfolta Lázár János kijelentését, miszerint a Fidesz-kormány bosszút állna a hódmezővásárhelyieken, amennyiben ismét Márki-Zay Pétert választják meg polgármesternek.

A hvg.hu újságírója kérdezett rá Lázár miniszter Hódmezővásár lakói felé megfogalmazott nyílt fenyegetésére. Gulyás Gergely kitérő választ adott, nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy a kormány álláspotja ugyanaz lenne, mint a hódmezővásárhelyieket megzsaroló Lázár Jánosé.

A miniszter az USA felelősségét hangsúlyozta, Európa szerepét pedig kisebbítette az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

A TV2 kérdésre, hogy mikor érhet véget a háború, Gulyás azt mondta, hogy akkor, amikor Oroszország és az USA – természetesen az ukránokkal együtt – kész a tárgyalásra. Hozzátette, hogy erre nem lát esélyt a közeljövőben, és hogy szerinte Európa ebben kisebb szerepet játszik, mint ami lehetséges lenne.

Gulyás Gergelynek már az is fáj, hogy státusztörvénynek hívják a tanárellenes bosszútörvényt.

Szerinte inkább "új életpálya-törvénynek" kellene hívni. Azt nem tette hozzá, hogy minek új életpálya a pedagógusoknak, amikor a kormány már lassan tíz éve felvázolt egy ilyet, csak sajnálatos módon nem tartották magukat hozzá, így azóta sem lett rendezve a pedagógusok helyzete.

Gulyás szereti Tóth Gabit, de azt állítja, a politika nem szól bele kulturális kérdésekbe.

Felmerült, hogy hogy lehet, hogy a nem régiben alapított Petőfi Zenei Díj legjobb női előadója idén a fideszes Tóth Gabi lett. Gulyás nem kommentálta, de azt elismerte, hogy személy szerint szereti az énekesnő munkáját. Nem merült fel, de érdekesség, hogy nem csak Tóth Gabi az egyetlen kormányközeli díjazott: az egyértelműen Fidesz-barát Ismerős Arcok zenekart is jutalmazták.

Hiába firtatták, a miniszter csak ködösített az elbukott amerikai rakétabiznisszel kapcsolatban.

Az Egyesült Államok letiltott egy 735 millió dolláros fegyverüzletet, aminek keretén belül Magyarország HIMARS-rakétarendszert vásárolt volna. Az USA azért döntött így, mert a magyar kormány szándékosan akadályozza Svédország NATO-csatlakozását. A kialakult helyzetre a kormány úgy reagált, hogy letagadta, hogy valaha is ilyen rakétákat akartak volna vásárolni. Gulyás Gergely az ezzel kapcsolatban felmerült kérdésre nem tudta megmondani, hogy a kormány talált-e már bármilyen alternatívát az elbukott amerikai rakétákra.

Gulyás megpróbálta összepártozni a pedagógusszakszervezeteket.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a kormánnyal való kommunikáció lehetetlenségét látva az Európai Bizottsághoz fordult a bosszútörvény ügyében. A kancelláriaminiszter az ezzel kapcsolatos kérdésre adott válaszában pártpolitizálással vádolta meg a szakszervezetet. Arra nem igazán tudott mit mondani, hogy a státusztörvény elfogadása esetén 5000 pedagógus azonnal felmondana. Amikor az RTL újra visszatért ehhez kérdéshez, Gulyás matematikai fejtegetésnek álcázott csúsztatással válaszolt. Szerinte csak bizonyos területeken van pedagógushiány. Tehát a jelenlegi 16 ezres pedagógushiányt ő így értelmezi.

A kormány a kártérítéstől való félelem miatt döntött az embercsempészek szélnek eresztésével kapcsolatban.

Nagyjából így lehet összefoglalni azt, amit Gulyás Gergely mondott a csaknem 1000 elítélt bűnöző szabadon engedéséről.

Kormányzati intézmények költöznek majd az Orbán vejétől 244 milliárdért megvásárolt félkész ingatlanokba.

A 24.hu rákérdezett, hogy mi a kormány terve a Tiborcz Istvántól megvásárolt zuglói épületekkel. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy oda kormányzati intézményeket költöztetnek, az utánuk üresen maradt belvárosi ingatlanokat pedig eladják.

A kancelláriaminiszter nem próbálta meg kimosdatni a lebukott oktatásügyi államtitkárt.

Maruzsa Zoltán csapata véletlenül kiküldött a Telexnek egy olyan belső levelezést, amiben maga az államtitkár fogalmazott úgy, hogy "Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani.". Gulyás Gergely szerint ebből jól látszik milyen veszélyes a Telexszel levelezni, majd rögtön támadó üzemmódba váltott, és a 13 éve uralkodó Fidesz-kormányokat megelőző kormányt vádolta hazugsággal.

Nagy derültséget váltott ki, amikor Gulyás a magyar kormány szavahihetőségét méltatta.

Azzal a zavaros üggyel kapcsolatban, hogy ki, hogyan és milyen módon intézte az tizenegy magyar állampolgárságú, illetve származású ukrán hadifogoly Magyarországra hozatalát Gulyás Gergely nem tudott érdemi információval szolgálni. Annyit mondott, hogy az ügyben nagy szerepet vállalt a Máltai Szeretetszolgálat.

Oleg Nikolenko külügyi szóvivő a hadifoglyok Magyarországra szállítása után azt mondta, Ukrajnát erről nem tájékoztatták. Gulyás szerint ez csak azért lehet, mert az ukránok előbb olvasták az erről szóló sajtóbeszámolókat, mint a külügy tájékoztatását – hangzott a nyilvánvaló csúsztatás. Hozzátette: ha a magyar és az ukrán kormány szavahihetősége között kell választani, akkor a magyart érdemes.

(Címlapkép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. június 19-én. MTI/Soós Lajos)