Gyula volt fideszes alpolgármestere kiakadt: azt állítja, hogy le vannak zsírozva a közbeszerzések

Gyula volt fideszes alpolgármestere kiakadt: azt állítja, hogy le vannak zsírozva a közbeszerzések

Egy volt fideszes politikus hosszú dokumentumban részletezte Gyula város politikai-gazdasági viszonyait, valamint egy a helyi vezetéssel állítólag együttműködő üzleti kört leplezett le. A levelet a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta, de végül eljutott az Indexhez is. A gyulai fideszes polgármester rágalmazás miatt tett feljelentést. Galbács Mihály azt mondja, hogy ő nem áruló, ha viszont nem lépnek a Fidesz erős emberei az ügyben, akkor függetlenként indul az önkormányzati választáson.

Galbács korábban helyben befolyásos fideszes volt, a polgármester, Görgényi Ernő helyetteseként gazdasági alpolgármesterként dolgozott. Tavaly tavasszal került összetűzésbe a vezetéssel, ezután kiszorították a pozícióiból.

Mi van a dokumentumban?

Többek között az, hogy az elmúlt öt és fél évben a város által kiírt közbeszerzések többségét olyan vállalkozások nyerik el, amelyeknek tulajdonosai 2010 óta „össze vannak nőve" a helyi fideszes vezetéssel. Az írás egyik tételmondata is az, hogy a városi önkormányzatnál „komoly problémát jelent”, hogy szerinte két vállalkozó beépült a gyulai gazdaságba. A két vállalkozó Csizmadia Imre és üzlettársa Piskolty Imre.

„Piskolty Tibor cégeivel alapvetően az a probléma, hogy mint „szegény ember” jött az önkormányzathoz, aztán kinőtte magát. A város hátán növekedett, nemcsak Gyulán, de a választókörzet többi településein is letarolja a munkákat”

- írja Galbács. Szavait az önkormányzattól kikért közbeszerzési adatokkal igyekszik alátámasztani, ezek alapján 2014 és 2019 májusa között 3,5 milliárd forintnyi közbeszerzés mögött 49 munka van. Ennek a 78 százalékát Piskolty cégei nyerték, 2015-ben az arány 95 százalékos volt.

Miért nem tett semmit ez ellen Galbács gazdasági alpolgármesterként? Az Indexnek azt mondta, hogy ő csak 2014-ig töltötte be a posztot, utána látta az összefonódásokat.

A volt fideszes azt is állítja, hogy a közbeszerzési folyamat le van zsírozva, de ezt semmivel sem bizonyítja. Szerinte így néz ki a gyakorlat: a vállalkozók egyeztetnek a városvezetés legfelsőbb szintjével, végül majdnem mindig ők adják a legelőnyösebb ajánlatot. Galbács azt is kifejti, ha a pályázat nem tartalmazza a megfelelő nyereséghányadot, akkor a képviselő-testület saját forrásból egészíti ki az összeget áremelkedésre hivatkozva.

„Az a borzasztó, hogy a hivatal dolgozói, a képviselők, a bizottsági tagok, de az egész város látja, hogy mi a helyzet, de csendben van.”

Banda

Galbács szerint a két vállalkozó sikere a „négyeknek” köszönhető: Görgényi Ernő polgármester, Alt Norbert és Kónya István alpolgármesterek, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal korábbi vezetője, Gajda Róbert. Állítása szerint ők túrták ki a régi fideszeseket.

Simonka György

Galbács a „négyek” ellenfelét, a jelenleg büntetőeljárás alatt álló Simonka Györgyöt védi. Szerinte az országgyűlési képviselő és Görgényi csapata között csata zajlott az elmúlt években.

A Simonka-ügyről gyakorlatilag fideszes belharcként ír, amit „nem nyilvánosan, hanem a párt belügyeként kellett volna kezelni”.

Görgényi visszautasítja

Gyula polgármestere, Görgényi Ernő a lapnak elmondta, rágalmazás miatt feljelentést tett Galbács elleni, de polgári pert is indítani fog. A politikus a dokumentum azon részei miatt tett így, amelyek vele kapcsolatban gazdasági összefonódásokat és visszaéléseket sejtetnek/állítanak.

„Sem jogi, sem etikai szempontból nincs összeférhetetlenséget megvalósító kapcsolat gyulai vállalkozások és a gyulai politikai vezetés között”

- szögezte le a polgármester.