A chemnitzi eseményekbe belebukott német titkosszolgálati vezetőt a belügytől is kirúgnák

Csak mert bírálta a német kormányt.

A CDU/CSU pártszövetséggel koalícióban kormányzó szociáldemokraták nyomására Maassent szeptember közepén mozdították el a belső elhárításért felelős szerv éléről, majd Horst Seehofer belügyminiszternek köszönhetően áthelyezték a belügyminisztériumba államtitkári pozícióba, megemelt fizetéssel. Ezt később tanácsadói tisztségre módosították.

Az ügy előzménye, hogy a németországi Chemnitzben augusztus 26-ára virradóra egy 35 éves német állampolgárt halálra késeltek, a bűncselekménnyel pedig menedékkérőket gyanúsítottak.

Az eset demonstrációk sorozatához vezetett a szászországi városban. Az emberölés napján tartott első, nem bejelentett tüntetésen és egy nappal később egy bejelentett demonstráción a német sajtó szerint számos erőszakos bűncselekmény történt. Egyes beszámolók szerint szélsőjobboldali tüntetők „hajtóvadászatot” indítottak külföldinek tűnő emberek után. Egy ilyen esetről videofelvétel is készült.

Miután Angela Merkel német kancellár elítélte a tüntetők erőszakos, „csőcselékszerű” viselkedését, valamint a migránsok utáni „hajtóvadászatot” a felvételre hivatkozva, Maassen egy lapinterjúban közölte: nincs bizonyíték a kancellár állításainak alátámasztására, és kétségbe vonta a szóban forgó felvétel eredetiségét. „Célzottan hamis információt” sejtetett mögötte, amit csak azért hozták nyilvánosságra, hogy eltereljék a figyelmet a demonstrációkat kiváltó gyilkosságról.

Voltak vagy nem voltak pogromok Chemnitzben?

A magyar sajtóban is bőven terjednek a német társadalomban ébredező hangokat és eseményeket tagadó, elbagatellizáló vélemények, illetve hajtóvadászatos történetek, melyeket most erősen árnyal és megkérdőjelezhetővé tesz, hogy a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) is kételkedik bennük.

Maassen bukását sürgette, amikor kiderült, hogy a jobboldali ellenzéki – de a német fősodor által szélsőjobboldalinak tartott - AfD-nek juttatott el olyan nemzetbiztonsági dokumentumokat, melyek átadásuk pillanatában még nem voltak nyilvánosak, ezután a szociáldemokraták követelték a leváltását.

A dpa jelentése szerint az áthelyezésekor mondott búcsúbeszédében a BfV volt vezetője élesen bírálta a német szövetségi kormányt, és kiállt korábbi álláspontja mellett.

A hírügynökség forrásai először azt mondták, hogy a belügyminisztérium elkezdte előkészíteni Maassen elbocsájtását, de később a korai nyugdíjazás lehetősége lett valószínűbb.