A frankó pap vs. a kocsmáros, a fodrász és a postás

A frankó pap vs. a kocsmáros, a fodrász és a postás

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Az orbánista „egyház” inkvizíciója elé került az egyik legnépszerűbb katolikus lelkipásztor. Fidesz-közeli propagandaoldalak gyalázzák Hodász András atyát. „Feszítsd meg!” – üvöltik torkuk szakadtából a farizeusok által felhergelt kommentelőik.

Az orbánista egyházban ugyanis bocsánatos véteknek számít a fideszes polgármester házasságtörése (még újraindulni és újraválasztani is engedik), a történelem első csíksomlyói pápai szentmiséjét „übereli” a Bajnokok Ligája döntője. Ám ha az Úr felszentelt papjaként rákattintasz egy nem orbánista hírportálra, horribile dictu részt veszel egy mellette szervezett demonstráción, melynek fő üzenete a sajtó sokszínűsége, annak következménye az automatikus excommunicatio, megspékelve virtuális lincseléssel az új „Állami Egyházügyi Hivatal” csatolt részei – értsd: médiája – részéről. (A Jóisten humorérzékének legfényesebb bizonyítéka, hogy a cím ugyanaz, mint ’89 előtt: Budapest, Lendvay utca 28.)

Miért pont a pap?

Hogy szabad-e egy egyházi személynek megnyilvánulni politikaközeli (vagy direkt politikai, de nem pártpolitikai) kérdésekben, annak hosszas vitája húzódik immár 30 éve. Én magam úgy vélem,

semmivel sem befolyásosabb személy egy lelkész, tiszteletes, plébános stb., mint például a helyi kocsmáros, fodrász vagy postás.

Utóbbiak ugyanúgy rendelkeznek politikai véleménnyel, mint a „plébi”. A különbség az, hogy előbbi – jó esetben – hetente egyszer találkozik a hívekkel (és nem az ő hibájából ilyen kevésszer), míg a Rézkilincs Borozóban Icuka mindennap kitölti a cserkó plusz korsó kombót Jóskának, és Fecó, a postás is hetente kétszer csönget özvegy Dankóné Margitkához, amikor viszi a nyugdíját, a „Bözsi-utalványt”, a Kormányhivatal határozatát, gyerekkori barátnőjének, Rozikának üdvözlőlapját a gyógyfürdőből vagy épp a Nők Lapja legfrissebb számát. És akkor bizony elbeszélgetnek egymással. Nem ritkán politikáról is! Ó, borzalom!

Tavaly ősszel Michels Antal atya, a Budapest-Józsefvárosi Szent József Plébánia plébánosa került a liberális sajtó kereszttüzébe, mert úgy vélte, a fideszes Sára Botonddal jól tud együttműködni a józsefvárosiak érdekében, és arra biztatta a városrész lakóit, a fideszes polgármestert támogassák. (Sára Botond azonban elbukta az önkormányzati választást.) Most Hodász András atya, az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia kormányzója került az orbánista sajtó kereszttüzébe, mert részt vett az Index melletti tüntetésen. Majd – az első sajtólincselést követően – leszögezte, papként sose fog egyik vagy másik párt mellett kampányolni.

Nekem van szerencsém mindkét lelkipásztort ismerni: Tóni atya a mi plébániánkon volt gyakorló kispap, András atyával pedig tavaly adventre készítettem interjút. És bizton állíthatom, mindketten remek emberek, Isten igazi szolgái, akiknek tevékenysége a hívők és nem hívők, kiemelten az elesettek, szegények felkarolására koncentrál. Miért is engedjük, hogy egyiküket vagy másikukat „kiátkozzák” laikus pártpropagandisták?

Illetve miért nem teszik meg azt a helyi fodrász, a postás vagy épp a kocsmáros esetében, aki informálisan ugyanúgy elbeszélget tömegekkel? Talán ő nem tudja befolyásolna a szavazókat egy „bezárhatom a boltot, ha nem ő lesz a polgármester/képviselő” mondattal?

Tessék szépen leszállni a lelkipásztori hivatás „kipécézéséről”!

Nulla bájtnyi politika…

Hodász András atya esetében azonban van egy politikán túlmutató szál. És ez az, ami az én – hangsúlyozom: laikus – agyamat nem hagyja nyugodni. Tudjuk, hogy András atya a közelmúltban Erdő Péter bíboros atyánál járt. Arról, hogy a beszélgetésen mi hangzott el, sem Esztergom, sem András atya nem beszél, de a fiatalok (Y-, Z- és Alfa-generáció) körében népszerű Papifrankó Instagram-oldala és YouTube-csatornája leállt, az nem frissül új tartalmakkal.

Azt le kell szögezni, hogy a katolikus pap felszentelésével egyúttal engedelmességet is fogad feletteseinek, vagyis ha Bíboros Atya azt az utasítást adta, hogy ezeken a felületeken most nem jelenhet meg tartalom, akkor azt András atyának papi kötelessége teljesíteni. Akkor is, ha nem fűlik hozzá a foga. (Emlékeztetek: tiszteletreméltó Mindszenty Józsefet 1974-ben VI. Pál pápa utasította, hogy mondjon le az esztergomi érseki címről, aminek a bíboros-hercegprímás engedelmesen eleget tett, bár nem értett vele egyet.)

Csakhogy!

A Papifrankó felületein egy bájt nem sok, annyi politika sem volt!

Sőt! András atya munkatársai segítségével dogmatikai kérdésekben igen keményen és konzervatívan nyilvánult meg! Akár a mai, posztmodern korszellem ellenében is! A fiatal generációk mégis „kajálták”, mert megtalálta azokat a platformokat, melyek segítségével az evangelizáció már azokat az ifjakat is eléri, akik

  • nincsenek hozzászokva a szoros időpontokhoz („Menjek misére 9-re? Minek? Megnézem 11-kor a YouTube-on!”),
  • vagy épp – ahogy a begyöpösödött vaskalaposok szoktak siránkozni – „egész nap a háromszázezres telefonjukat bámulják”.

Hát András atya és a Papifrankó révén már nemcsak a „hülyeség” (értsd: szórakoztató tartalom), hanem az Úr szava is eljutott hozzájuk az úgynevezett háromszázezres telefonon keresztül.

András atya a már említett interjúnkban azt mondta, rájött, hogy

a közösségi médiában van olyan potenciál, ami az evangelizációra használható,

a követők (az Insta-oldalt csütörtöki leállásakor még „csak” 8700-an, most, hétfőn már 9500-an követik, a YouTube-csatornának is van 15 ezer feliratkozója) zöme a 30 év alatti generációból kerül ki. Végre van köztünk egy pap, aki ennek „a nyájnak a jó pásztora”, akinek ezek a korosztályok „ismerik hangját”, aki „nevükön szólítja őket”! Én magam nem szeretném, ha az ő evangelizációjuk rövid távú politikai érdekek áldozatává válna!

Mert mi köze az Index-tüntetésnek a politikamentes evangelizációhoz?!

Kérjük vissza a Papifrankót!