Megpróbálták zsarolni a kaposvári ellenzéki jelöltet

Megpróbálták zsarolni a kaposvári ellenzéki jelöltet

Horváth Ákos, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az Új Világ Néppárt és az Új Kezdet által támogatott ellenzéki civil jelölt szerdán Facebook-videóban számolt be arról, hogy az ellenzéki előválasztástól való visszalépése érdekében zsarolni próbálták - írja a Népszava.

E-mailben azzal fenyegették, hogy a 2019-es önkormányzati választásokkal kapcsolatos kampányfinanszírozási dokumentumokat hoznak nyilvánosságra.

Horváth miután jogászokkal egyeztetett, szerdán feljelentést tett ismeretlen tettes ellen zsarolás kísérlete miatt. Hozzátette, a mögé beállt szervezetek továbbra is bíznak benne, így a visszahívása fel sem merült. A levelet továbbították az ellenzéki pártoknak, valamint vezetőiknek is azzal a felszólítással, hogy Horváth Ákost léptessék vissza.

A lappal azonban a civil jelölt világosan tudatta, hogy a rosszakarói ilyen eszközökkel nem fogják eltántorítani a jelöltségtől:

Nem tudnak megfélemlíteni, nem fogok visszalépni!