Isten, könyörülj meg nékünk! – Hol az MSZP Roma Tagozata?

Még szerencse, hogy cikksorozatban archiváltuk a szocialista párttagozat ámokfutását.

A Balogh Artúr és csapata által irányított MSZP Roma Tagozata számtalan alkalommal ajándékozott meg minket tréfás, elmés vagy éppen bosszantó pillanattal. Most a facebook.com/mszpromatagozat linkre kattintva az alábbi hibaüzenetbe futottunk bele: „sajnáljuk, ez az oldal nem érhető el, lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál, vagy az oldalt eltávolították.” Korábban is észleltük, hogy az oldal MSZP-emblémát is tartalmazó profilképét lecserélték, de most, legalábbis egyelőre befellegzett az oldalnak.

Még szerencse, hogy cikksorozatban archiváltuk a szocialista párttagozat ámokfutását. Elsőként akkor fedezte fel egyik újságírónk a közösségi oldalak gyöngyszemét, amikor azon éppen jobbikos politikusok kivégzését helyezték kilátásba.

Az MSZP Roma Tagozata ezután többek között cigánybűnözéssel fenyegetett és a "keleti hordabeli csicskák" kifejezést alkalmazta, a Jobbik feljelentést is tett, amit a tartalomszerkesztők kiröhögtek.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője korábban elismerte, hogy az MSZP Roma Tagozatának Facebook-oldalát ténylegesen a párt részét képező, kisebbségi ügyekre szakosodott szervezeti egysége szerkeszti, amelynek Balogh Artúr az elnöke.