Szenkaku-szigetek
A Kelet-kínai-tengeren lévő szigetcsoportnak fontos stratégiai jelentősége van. A japán álláspont szerint nem férhet hozzá kétség, hogy a Szenkaku-szigetek egyértelműen Japán elidegeníthetetlen területét képezik a történelmi tények és a nemzetközi jog fényében. A szigetek a II. világháborút megelőzően valóban Japánhoz tartoztak. A háború lezárását követően az 1951-es San Franciscó-i békeszerződés értelmében kerültek az Amerikai Egyesült Államok fennhatósága alá. Érdemes megjegyezni, hogy Tajvan és Kína csak azután kezdett el érdeklődni a Szenkaku-szigetek iránt, hogy 1968-ban egy ENSZ-jelentés nyilvánosságra hozta: a környező tengerfenék alatt valószínűleg nagy mennyiségű kőolaj található. 1972-ben Peking heves tiltakozásba kezdett, néhány hónappal azután, hogy az amerikaiak visszaadták Japánnak a szigeteket. A két ország közötti olykor hidegháborús hangulatot idéző „szigetvita” a mai napig nem csillapodott. A japánok szerint azonban nincs is helye a vitának, Kína erőszakkal próbálja meg felrúgni a status quo-t, ugyanis a Szenkaku-szigeteket illetően nincsen területi szuverenitásról szóló megoldatlan kérdés.
Békeparagrafus
A II. világháború után, 1947-ben lépett élet a jelenlegi japán alkotmány, felváltva az abszolút monarchiát a liberális demokráciával. Az elmúlt 70 évben egyetlen egy módosítást sem fogadtak el, de viták évtizedek óta folynak róla. Az alkotmány II. fejezetének IX. cikkelye – az úgynevezett békeparagrafus - rendelkezik arról, hogy a japán állam nem viselhet háborút, és nem tarthat fenn háborús potenciált. „Egy igazságosságon és renden alapuló nemzetközi békére komolyan törekedvén a japán nép mindörökre lemond a háborúról, mint a nemzet szuverén jogáról, és az erő használatáról és az azzal való fenyegetésről, mint eszközökről a nemzetközi viták intézésében. Annak érdekében, hogy e célt megvalósítsa, soha nem fog fenntartani földi, tengeri vagy légi erőket, sem más háborús potenciált. Az államnak nincs joga hadviselésre.”
Neves japán közgazdász Budapesten
November 20-án előadást tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának budapesti intézetében Tsugami Toshiya, Japán egyik legismertebb Kína-kutató közgazdásza, aki a kínai gazdaság fejlődésének ingatag alapjain és rizikóin túl arról is beszélt, hogy más országoknak hogyan célszerű együttműködniük „a gazdasági óriás” Kínával.
Tsugami Toshiya hangsúlyozta: Kína elkötelezett a szabadkereskedelem mellett, ugyanakkor külpolitikájának vannak aggasztó elemei Japán számára is. A közgazdász ilyen aggasztó elemnek tartja, hogy Kína gazdasági bojkottal gyakorolhat nyomást egyes - számára arrogánsan viselkedő - országokra, legutóbb például Dél-Koreára a THAAD rakétavédelmi rendszer telepítése miatt. Rámutatott, hogy korábban „a gyenge Kínának” nem volt más eszköze, most azonban más a helyzet. Emellett Kína kölcsönt ad fejlődő országoknak, miközben Tsugami Toshiya szerint abban az esetben, amikor nem számíthat visszafizetésre, területi jellegű kompenzációra tart igényt (erre példa a kölcsönt visszafizetni nem tudó Sri Lanka, amellyel Kína a Hambantota kikötőről 99 évre szóló kibérlésben állapodott meg.). A közgazdász azt is mondta: Japán szempontjából releváns az is, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök erős pozíciója – az első ciklusában folytatott gazdasági politikának kevésbé sikeres eredményei ellenére - jól megmutatkozik a védelem- és külpolitika terén. A kínai hadsereg (Kínai Népi Felszabadító Hadsereg) feletti befolyása lehetővé tette, hogy felülvizsgálja az Észak-Koreával kapcsolatos hagyományos kínai hozzáállást. „Phenjant kockázatnak, tehernek, nem pedig erőforrásnak tekinti” – tette hozzá Tsugami Toshiya.