Jobbik IT: Csökkentsék 16 évre a választójog korhatárát!

Jobbik IT: Csökkentsék 16 évre a választójog korhatárát!

A Jobbik Ifjúsági Tagozat támogatja a választói korhatár 16 évre való csökkentését, mert úgy vélik, sok információval rendelkeznek, és felelősségteljesen tudnak dönteni a világ, a haza jövőjéről.

A Jobbik Ifjúsági Tagozat támogatja a szavazói korhatár 16 évre való csökkentését, a fiataloknak az ország sorsát befolyásoló döntésekbe való nagyobb beleszólási jogát - hangsúlyozta Facebook-posztjában a párt ifjúsági szervezete.

A magyar fiatalok legnagyobb része már 16 éves korában megtapasztalja, hogy milyen, amikor dolgozni kell a megélhetésért, akár állandó jelleggel, akár időszakosan, nyári munkát vállalva. A diákmunkások fontos elemei a magyar munkaerőpiacnak, sok cég csak általuk tudja megoldani a napi működését. A fiatalok építik és előremozdítják a társadalmat, de beleszólási joguk nincs a társadalom jövőjének alakításában

- érvelt a Jobbik IT az álláspont mellett.

A Jobbik Facebook-oldalán pedig ezzel egyetértésben szerdán azt írta:

"A magyar fiatalok a mostani időszakban is bizonyítják, hogy képesek az ország jövőjével kapcsolatban felnőtteket meghazudtoló módon megnyilvánulni, és ha kell, kiállni egy szebb jövőért! A fiataloknak van véleményük a közügyekről és szándékuk is arra, hogy beleszóljanak az ország sorsát érintő kérdésekbe, legyen szó akár a magyar oktatás helyzetéről, akár a környezetünk védelméről."

A 16 évesek már fiatal felnőttek, sok információval rendelkeznek, és felelősségteljesen tudnak dönteni a világ, a haza jövőjéről. A fiataloknak igenis beleszólási lehetőséget kell adni a jövőjük alakításába!

- húzta alá bejegyzésében a konzervatív párt.