Jobbik-Konzervatívok: A tanárok és a diákok mellett állunk!

Jobbik-Konzervatívok: A tanárok és a diákok mellett állunk!

Egy státusztörvény hatása átnyúlik a parlamenti ciklusokon, ezért azt nemzeti megegyezéssel lehet csak sikerre vinni az oktatásban - ezt is elmondja majd a Pintér Sándor által összehívott egyeztetésen az ellenzéki párt.

Pintér Sándor belügyminisztert a rendeleti kormányzásban csak a miniszterelnök utasíthatta arra, hogy hívja össze a pártokat. Csakhogy a rendeleti kormányzásban az egyetlen felelős a miniszterelnök, akivel a belügyminiszternek egyeztetnie kell erről a kérdésről - állapította meg vasárnapi közleményében a Jobbik-Konzervatívok a státusztörvény kapcsán, ami ellen most pénteken is demonstráció zajlott.

Az ellenzéki párt úgy tartja: amennyiben visszaállítanák a parlamentáris demokrácia alapintézményeit, a kormánytöbbség pedig elfogadná, hogy a nemzetet az ellenzék is képviseli, nem csak ők, és a nemzet ügyeit tényleg fontos lenne átbeszélnünk, akkor lenne valódi értelme ilyen egyeztetéseknek.

Egy dologért viszont elmegyünk: hogy elmondjuk, az oktatás témája is olyan, mint minden nagy terület, ahol egy státusztörvény bevezetését évekig tartó szakmai és politikai egyeztetésnek kellene megelőznie. Ennek oka az, hogy hatása átnyúlik a parlamenti ciklusokon, ezért nemzeti megegyezéssel lehet csak sikerre vinni. Ezeket az egyeztetéseket rendszerint „elfelejti” a kormány, semmibe vesz mindent és mindenkit. Egy normális országban ez elképzelhetetlen!

- adott hangot bírálatának a konzervatív párt, amelyik tehát jelen kíván majd lenni a belügyminiszter által összehívott egyeztetésen.

"A Jobbik-Konzervatívok tudja és évtizedek óta azt képviseli, hogy a pedagógusoknak is szüksége van megbecsülésre, normális bérekre, ebben pedig Európa a minta, ahogyan a biztonságunkat is Európa jelenti. Európa pedig mindig is komolyan vette a jövőjét. A jövő pedig az oktatásban van.

Hajrá magyar Tanárok, hajrá magyar Diákok, a konzervatívok Önökkel, Veletek vannak!"

- hangsúlyozta friss sajtóközleményében a Jobbik.

(Címlapkép: Diáktüntetés Budapesten május 19-én - Béli Balázs/Alfahír)