Elindult a diáktüntetés, amit a gyermekbántalmazó rendszer ellen hirdettek

Elindult a diáktüntetés, amit a gyermekbántalmazó rendszer ellen hirdettek

A tiltakozás új eszközeivel, formáival és váratlan akciókkal készülnek az oktatás reformjáért küzdő diákok.

Péntek délután valamivel öt óra után elkezdődött a diákok demonstrációja, amelyet az Egységes Diákfront és az aHang szervezésében a Kossuth térre hirdettek meg „Gyerekeket bántasz! – 7 IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” címmel. Onnan, a Tisza István emlékműtől indultak el, és az Oktogonig terveznek majd eljutni. Körülbelül ezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze, mire útjára indult a menet.

Emlékezetes, a pedagógusok és a diákok legutóbbi, május 3-ai tüntetésén a Szent István Bazilikától a kordonokkal körülvett Karmelita kolostorhoz vonultak, tiltakozva a tanári jogállást átíró státusztörvény bevezetése ellen. A kordonoknál rendőri jelenlét várta a demonstráló fiatalokat, akik közül többekre is könnygázt fújtak, illetve oszlatást alkalmaztak velük szemben. A közösségi médiában meghirdetett esemény leírásában azt írják:

a hatalom újból a fizikai megfélemlítéshez nyúlt, az előző esetnél még több társunk kapott könnygázt a „gyermekvédő” kormánytól. Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak, de ez nem zavarja őket. Az Orbán-rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor szétveri az oktatásunkat, elveszi a jövőnket, és bosszút áll a tanárainkon.

„A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását! Továbbá követeljük, hogy a kormány tartsa be korábbi ígéreteit, és üljön le tárgyalni az Egységes Diákfronttal! Ahogy megígértük, nem adjuk fel: 7 igenes népszavazást kezdeményeztünk, amihez szükségünk lesz minden felelős állampolgár segítségére!”

– olvasható az online eseményben, ahol eddig 21 ezren jelezték, hogy érdeklődnek vagy részt vesznek a „gyermekbántalmazó rendszer elleni” megmozduláson.

Pankotai Lili, az Egységes Diákfront tagja és a tüntetések rendszeres hangadója ma a 444.hu-nak arról beszélt, hogy mivel Magyarországon jelenleg a diktatúra és a demokrácia közé sorolható hibrid rezsim működik, ezért a tiltakozás hagyományos formája itt nem működik. Szavai szerint emiatt „a tiltakozás új és újabb eszközeihez kell nyúlni, váratlan akciókat szervezni, közben pedig edukálni és motiválni az embereket”.

Elmondta azt is, abban bízik, hogy a legutóbb történtek lendületet adhatnak az oktatás helyzetéért, és a státusztörvény, másnéven bosszútörvény ellen folytatott tiltakozásoknak.

A helyszíni fotók tanúsága szerint sokuk kreatívan próbál odapirítani a kormánynak:

A hétigenes népszavazási kezdeményezésüket a mostani rendezvényen is hangsúlyozzák, a benyújtott népszavazási kérdéseik az alábbiak:

🔴 Mondjon le Pintér Sándor,

🔴 Töröljék el a státusztörvényt,

🔴 A köznevelési és szakképzési intézmények vezetőit csak a diákönkormányzat és a szülő közösség, a nevelőtestület, az intézményben működő szakszervezet, valamint a közalkalmazotti tanács véleményezése után, indoklási kötelezettség mellett nevezhessék ki,

🔴 Legyen vagyoni helyzettől és vallási hovatartozásról független esélyegyenlőség az oktatásban,

🔴 Töröljék el a sztrájktörvényt,

🔴 Hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot,

🔴 50 százalékkal növeljék a pedagógus alapilletményt, és évenként emeljék a fizetést az inflációhoz mérten.

Kövesse velünk a tiltakozást élőben!

(Címlapkép és fotók: Diáktüntetés Budapesten május 19-én - Béli Balázs/Alfahír)