Jelezném a minisztériumnak és a kormánynak, hogy túltolták. Béláéknak sikerült túlszabályozni ezt a dolgot. - jelentette ki sajtótájékoztatóján Bencze János, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A politikus elmondta, egy kormányrendelettel olyan terheket róttak a magyar autó és motorsport résztvevőire szervezőire, amik nem teljesíthetőek. Ugyanis a sporttörvény alá egyszerűen berakták a gépjárműsportot olyan módon, hogy minden eszköz, amit gépi erő hajt, lehet az robbanómotor vagy elektromotor és ezzel olyan tevékenységet végeznek, ami a szabadidő eltöltésére alkalmas és szabályok szerint zajlik, akkor az versenygépjárműnek minősül.
Ezzel azt jelentik ki, hogy ha egy baráti társaság, egy bográcsozás közepette egy sportszelet ért egy kör rollerezést szervez elektromos rollerekkel, ők már a gépjármű sport kategóriába esnek, amit nevezzük úgy, hogy szürreális, ugaynis hasonló szabályoknak kell megfelelniük, mintha profi sportrendezvényt szerveznének.
- közölte a parlamenti képviselő.
Bence János közölte, abban egyetértés van, hogy az illegális utcai versenyzés az illegális versenyek azok nem támogatandónak, ám azok, akik legális módon, amatőr vagy hobbi szinten rendezvényeket, kisebb összejöveteleket, jótékonysági kupákat szerveznek, azoktól ne követeljen lehetetlent a kormányzat.
Tisztázzuk le a fogalmakat, hogy rendesen be lehessen kategorizálni mindenkit. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének, Szujó Zoltánnak is hasonló az elképzelése, azaz különítsük el a profi versenyeket és különítsük el az amatőr és hobbi rendezvényeket. Hiszen mindegyikre más más feltétel vonatkozik, ugyanis most az a helyzet állt elő, hogy egy kis amatőr összejövetel offroad autókkal vagy akár egy driftverseny ugyanazon szabályok alá esik, mint egy profi rendezvény. Például a Forma 1.
- közölte Bencze János
Milyen károk estek rendezvényekben? - tette fel a kérdést a politikus. Felsorolta, hogy például:
Egy hétvégén történt jótékonysági rendezvénynek, jelentősen megnövelték a költségeit. Plusz még azt a terhet rótták a nyakukba, hogy 11 hivatallal és hatósággal vegyesen kellett egyeztetniük és 41 nap alatt jött meg az engedély, hogy megtarthatják a jótékonysági rendezvényt.
A képviselő hozzátette, ezért szeretnének ezen mindenképp javítani, és szeretnénk azt a helyzetet elkerülni, hogy jótékonysági kezdeményezések, klubbok, baráti csapatok menjenek emiatt tönkre, legyen szó autó vagy motorsportról.
Azzal szoktak érvelni, hogy veszélyes üzem. Ez igaz, de a láncfűrész és a konyhakés is, ám megkülönböztetünk kategóriákat. Megkülönböztetünk konyhakés használatánál egy húsüzemet, a láncfűrész használatánál pedig egy erdőgazdaságot. Bárki otthon a háztájiban szelhet konyhakéssel, a kertjében darabolhat motoros fűrésszel, mégsem kell 11 hatóságtól engedélyt kérni, hogy húst vágjon vagy fát daraboljon. Ennek a kormányrendeletnek az ésszerű átszabásában kérjük az illetékes minisztérium segítségét.
- zárta mondanivalóját a Jobbik politikusa.