Cameron szerint az is Nagy-Britannia EU-tagságát indokolja, hogy a brit üzleti szféra így fér hozzá maradéktalanul az unió egységes piaca jelentette szabadkereskedelmi térséghez. Kijelentette:
ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, azzal saját gazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit sodorná veszélybe.
Azok, akik Nagy-Britannia távozását szeretnék az EU-ból, nem tudják megmondani, hogy a brit vállalatok a kilépés után is hozzáférnének-e az EU egységes piacához, sem azt, hogy a brit munkahelyek biztonságban lennének-e, és azt sem, hogy mennyivel emelkednének az árak
- fogalmazott a brit kormányfő.
A referendumról szóló törvény alapján 2017 végéig kell megtartani a népszavazást a brit EU-tagság jövőjéről, de a brit sajtó már Cameron szombati bejelentése előtt gyakorlatilag tényként kezelte azt az értesülést, hogy a referendumot a legnagyobb valószínűséggel június 23-ára írja ki a kormány.
Az időpont nagyjából egyenlő távolságra van a tavaszi angliai helyhatósági és skóciai parlamenti választások, valamint a brit politika július végén kezdődő nyári vakációja között.