Varsó főpolgármesterével közösen üzent Orbán Viktornak Karácsony Gergely

Varsó főpolgármesterével közösen üzent Orbán Viktornak Karácsony Gergely

Karácsony Gergely a lengyel-magyar barátság napjáról egy videóval emlékezett meg Facebook-oldalán. A főpolgármester kifejtette, hogy a lengyel és a magyar hazafiak egymást segítve harcoltak 1848-ban a polgári átalakulásért, ahogy 1956-ban majd az 1980-as években a kommunista diktatúra megdöntéséért is. Budapest főpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy a két ország egyszerre lépett be a NATO-ba és az Európai Unióba.

„Ma a lengyel és magyar demokraták együtt kell, hogy küzdjenek a saját országuk kormányával is, amely az elmúlt években szisztematikusan építette le a demokráciát, a jogállamot, és gyengítette azt a nemzetközi szövetséget, amely országaink történelmében eddig a leghosszabb ideig volt szilárd biztosítéka a demokráciának és a gyarapodásnak”

– fogalmazott Karácsony Gergely.

Rafal Trzaskowski, Varsó főpolgármestere azzal kezdte bejelentkezését, hogy sajnos nem tudunk ünnepelni a mai napon, mivel a szomszédos országban egy szörnyű háború zajlik.

Szerinte pont emiatt még fontosabb, hogy emlékezzünk a magyar és a lengyel nép történelmi barátságára, mivel az éppen azon alapszik, hogy mindkettő nép többször küzdött hazája szabadságáért, sokszor éppen az orosz agresszióval szemben.