Kilenc évre ítélt verőlegényeket küldött vissza közénk a bíróság

A bíróság 9-től 6 évig terjedő fegyházbüntetést osztott ki a nehézfiúknak első fokon, majd azzal lendülettel megszüntette előzetes letartóztatásukat és visszaküldte őket a társadalomba.

A bíróság 9-től 6 évig terjedő fegyházbüntetést osztott ki a nehézfiúknak első fokon, majd azzal a lendülettel megszüntette előzetes letartóztatásukat és visszaküldte őket a társadalomba. Hadd gyújtsanak fel még néhány éttermet és verjenek össze néhány vendéglőst. Az sem rajtuk múlott, hogy nem halt meg senki az ámokfutásuk következtében.

A bíróságon tavaly decemberben kezdődött per vádlottja a nagykanizsai éjszakai életben ismert - számos vendéglátóhelyről kitiltott - 41 éves S. István és 20 éves fia, S. Martin, valamint O. Imre, továbbá negyedrendű társuk, O. István.

Az ügyészség vádirata szerint S. István a felgyújtani próbált szórakozóhely tulajdonosának korábbi sörözőjében éveken át rendszeresen megfordult, többször is verekedést provokált és fizetés nélkül távozott. Emiatt a tulajdonos nem akarta beengedni az új vendéglátóhelyre sem, és ezért a "szégyenért" a vádlott károkozással fenyegetőzött.

Megpróbáltak felgyújtani egy éttermet

A MTI beszámolója szerint a négy férfi 2014 áprilisában egy este egy brit rendszámú Lincolnnal jelent meg a zárva lévő szórakozóhely közelében. Műanyag flakonokban benzint és motorolajat vittek magukkal, ezeket a lépcsőre és a bejáratra locsolták, majd megpróbálták meggyújtani, de megjelent a tulajdonos, ezért elmenekültek. A szakértő szerint ha a bejárati ajtó alatt befolyó benzin vagy a gőze meggyullad, a közelben lévő gázkonvektor és ezzel a helyiség is felrobbanhatott volna.

 Egy másik étterem vezetője korábban szintén azt közölte a társasággal, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóhelyre nem mehetnek be. A másik vádpont szerint ennek ellenére rendszeresen megjelentek ott, és telefonon is gyújtogatással fenyegetőztek, S. Martin pedig egyszer meglökte és próbálta megütni a vendéglátóhely tulajdonosát.

A bíróság S. Istvánt tettesként, illetve társtettesként elkövetett kényszerítés kísérletében, valamint közveszélyokozás kísérletében, mint felbujtót és többszörösen visszaesőt kilenc és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Mindhárom társát társtettesként vagy bűnsegédként való közreműködéséért hat év és négy hónap fegyházra ítélte a járásbíróság.

 A vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeztek, és kérték előzetes letartóztatásuk megszüntetését. Kérésüknek a bíróság helyt adott, így mind a négy vádlott házi őrizetbe került. Ezt a döntést azonban az ügyész megfellebbezte.