A negyedikről kizuhant kislány szülei 20 millió forintot követelnek a keresztanyától

Még májusban történt, hogy egy hároméves kislány  kizuhant  egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából.

Nem sokkal később kiderült, hogya kislányra nem a szülei, hanem a keresztanyja vigyázott.

A tragédia után a szülők Angliába mentek, abban bízva, hogy a környezetváltozás csökkenti a lányuk elvesztése miatti fájdalmukat. Egyúttal minden kapcsolatot megszakítottal a keresztanyával - írja a Blikk. A lap szerint amellett, hogy hallani sem akarnak az asszonyról, aki miatt, álláspontjuk szerint, elveszítették egyetlen gyermeküket, a pár be is perli a nőt, akit a rendőrség korábban gyanúsítottként hallgatott ki az eset miatt. A lap szerint szerint a család húszmillió forintot követel.

A keresztanyát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják. Ha bebizonyosodik az asszony bűnössége, akkor akár egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthat.