Az Európai Tanács kétnapos ülésén ezúttal a távlati célok felé vezető út kikövezése jutott kiemelt szerephez. A brit előrehozott választás nyomán újraaktualizált Brexit-helyzet és az uniós külkapcsolatok mellett a klímavédelmi erőfeszítések és a közösség hosszú távú költségvetése körüli viták határozták meg a napirendet. A magyar kormányfő előzetesen ezúttal is küzdelmet ígért. A klímacélok terén a korábbi álláspontjának felpuhításáért cserébe a „nagy költségvetési vitában” erősítette alkupozícióját.
A környezetpolitika felértékelése inkább trend, mint innováció
Bár az Európai Unió évtizedek óta kiemelt szempontként kezeli a környezetpolitikai célok érvényesülését, és ezt a különböző ágazati politikákba is igyekszik integrálni, a fenntarthatóság érdekében a célok egyre ambiciózusabbak. A környezetvédelmi jogalap 1987-es megteremtésével, az azóta bejárt jogfejlődési úttal és gazdasági-társadalmi erőfeszítésekkel elmondható, hogy az unió világgazdasági versenytársaihoz képest komolyabban veszi az ökológiai és politikai dimenzióban is egyre erősödő cselekvési kényszert.
Európát egyértelműen elérte a „zöld hullám”: a legutóbbi EP-választáson megerősödött a zöld képviselet, egyes tagállamokban „királycsináló” szerepbe kerültek a zöldek. A hagyományos párteliteket ez adaptációra késztette, még a klímaszkeptikus pártok politikájában is érzékelhetővé vált az eltolódás. Az EU Tanácsának finn soros elnöksége programjának egyik fő elemévé tette a klímavédelmi tematikát, az Európai Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen „Green Deal”-t hirdetett.
Eközben a főáramú médiában, így a közbeszédben is populárisabbá vált a klímaváltozás témája – még azokban a tagállamokban is, ahol a posztmateriális üzenetek inkább csak a fiatalabb generációkat, a nagyvárosiakat és a magas iskolai végzettséggel rendelkezőket képesek megszólítani. A 16 éves Greta Thunberg „az év embereként” jelent meg a Time magazin címoldalán. Nem véletlen, hogy a 2050-es klímacélokat a nyár folyamán a csehekkel és a lengyelekkel együtt megvétózó, a környezetvédelmet korábban „baloldali issue”-ként definiáló Orbán Viktor ezúttal fontosnak tartotta azt hangsúlyozni, hogy „Magyarország klímabajnok, ezt itt, Brüsszelben elismerik”. (Még ha az 1990-es évtől számított széndioxid-kibocsátás drasztikus csökkenése elsősorban a szocialista nehézipar leépülésének számlájára is írható.)
A „karbonsemlegesség” célja „csereeszköz” lehet a költségvetési vitában
A mostani csúcson egyezség született arról, hogy 2050-re „karbonsemleges” legyen az unió, ami jó kezdés, egyértelmű siker Von der Leyen számára. Egyedül a lengyel vezetés nem kötelezte el magát a tervezet mellett, amiben fontos szerepet játszik a gazdaság magas szénenergia-kitettsége. A lengyel fél ezúttal magára maradt, és egyelőre türelmi időt kapott, a magyaroknak és a cseheknek pedig sikerült elfogadtatniuk a nukleáris energia felhasználásával kapcsolatos igényeiket is. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor már egy ideje hangsúlyozza: „atomenergia nélkül nincs karbonsemlegesség”.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a közös költségvetésről szóló vita kapcsán a korábban vonakodó tagállamok jó eséllyel valamilyen mértékű kompenzációra számíthatnak. Erre lehetőséget kínál az is, hogy a költségvetés vitájában komoly koncepcionális ellentétek feszülnek a tagállamok különböző csoportjai között.
Nemcsak Orbánék akarnak igazságot a nagy EU-költségvetés vitában
Orbán Viktor nemrégiben a visegrádi országok vezetőinek prágai egyeztetését követően kijelentette, „igazságot akarunk" a következő uniós költségvetés számait illetően. Ezen legfeljebb amiatt horkanhatunk fel, mert a Brüsszellel eposzi harcot vívó, azt gyakran Moszkvához hasonlító magyar kormányfő fejezte ki elégedetlenségét, valójában azonban a szokásosnál is nehezebb kompromisszum vár a tagállamokra.
A brit választások fonalat adtak a Brexit-labirintushoz
Ami a britek kilépését illeti, a csütörtöki előrehozott választás tisztább helyzetet teremtett mind az Egyesült Királyság belpolitikájában, mind az EU-val való viszonyrendszerében. Az Európai Tanács ülésén résztvevők már a brit konzervatívok egyértelmű győzelmének és Boris Johnson szándékainak tudatában kereshették a „Brexit-labirintusból” való kivezető utat. Maga a kilépési folyamat és az ezt betetőző megállapodás előtt persze még bőven maradtak dilemmák, de immár mindkét fél világos mandátummal tárgyalhat, hiszen a választók legitimálták Johnson terveit. Ez egyúttal kevesebb politikai bizonytalanságot is jelent, amit a pénzpiacok is értékelnek. Új fejezet nyílik a tárgyalásokban, az „újrahúzott óra ismét elkezdett ketyegni”.
Bővítés, külkapcsolatok, védelempolitika: szűkülő közös platform, bővülő politikai játéktér
Az uniós külkapcsolatok tematikáját a bővítési és partnerségi nézeteltérések, konkrétabban az Oroszországhoz fűződő viszony, az európai védelmi együttműködés kiterjesztésének francia javaslata és a Nyugat-Balkán integrációjának kérdése értékelik fel leginkább a kereskedelmi háború és a regionális stabilitás szempontjai mellett.
Viszonylag új fejlemény, hogy a bővítés, a közös védelempolitika (ebbe beleértendő a NATO-hoz való viszony kérdése is), valamint az uniós költségvetés keretszámai által megjelölt prioritások tekintetében az utóbbi időszakban egyre inkább távolodik a francia és a német álláspont. Ez nemcsak az unió jövőjének lehetséges irányait befolyásolja, hanem Európa szomszédságpolitikáját, külhatalmakkal való viszonyrendszerét, „geopolitikai arcát” is. Az orbáni politika ezen a fronton jó taktikai érzékkel sikeresen aknázhatja ki a francia állásponthoz való közeledésben rejlő diplomáciai lehetőségeket, miközben persze továbbra is Németországot tekinti fő referencia-országnak.
Nem győztünk, de kitűztük a zászlót
„Nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre” – értékelte Orbán Viktor a találkozó fejleményeit. A miniszterelnök ezúttal nem győzelmi jelentést küldött, hanem egy üzenetet a tárgyalópartnerei számára, hogy ellentételezést vár az általa gyakorolt gesztusért cserébe. Az ambiciózus célok támogatásához a feltételek előzetes bejelentése, a többlettámogatási igény későbbi nemzeti keretprogrammal való alátámasztása, a politikai barter elemeinek bővítése egyéb kérdésekben, amelyekben közösségi szinten széttartó álláspontok észlelhetők, összességében kifizetődő taktikának bizonyulhat. A tanácskozást hosszú távú, beváltandó ígéretek és rövid távú, taktikai manővereket előrevetítő, politikai befektetések mérlegeként is leírhatjuk. Ebből a szempontból (egyelőre) valóban nehéz győztest hirdetni.
A cikk szerzője politológus.