Elejétől a végig kell menni az M3-as autópályán ahhoz, hogy Kocsord közelébe jussunk. Két évvel ezelőtt jártunk ott legutóbb, igaz rögtön kétszer is: egyszer akkor, amikor a „még a cigányok által is” támogatott jobbikos jelöltre voltunk kíváncsiak, majd másfél hónappal később, hogy megnézzük, kényelmes-e még a széke. Az volt. A fiatal polgármesternek, Földi Istvánnak ambiciózus tervei voltak, ezért két évvel később újra kíváncsiak voltunk rá, mit alkotott.
Két dolog rögtön szembetűnő volt: az egyik az irdatlan nagy forgalom a községet kettészelő 49-es főúton, a másik a rengeteg földtúrás, munkagép, sárga mellényes csoportosulás.
Persze a forgalmon nem igazán lepődtünk meg, a településnek ugyanis már régóta az egyik legégetőbb, megoldásra váró problémája az elkerülőút hiánya: Kocsord főútján napi 13-18 ezer gépjármű halad át, tavaly szeptemberben egy felborult román kamion az óvoda kerítését döntötte ki. És bár véletlenül sem innánk előre a medve bőrére, de úgy tűnik, hogy egy félpályás figyelemfelhívó útlezárást és megannyi kérést követően valami végre beindult: Földi István elárulta nekünk, hogy már folynak a tervezési munkálatok, és ha minden igaz, 2019-re vagy 2020-ra elkészülhet az M49-es elkerülőút. A polgármester egyelőre elégedett a jelenlegi helyzettel, többet nem tud tenni ő sem.
A másik szembetűnő dolog az összefogás, vagyis az aktív munka volt: a faluban 153 közmunkás dolgozik, és ez a nagy csapat a modernizációs közmunka keretében már a település kéthamardát újította fel például a saját, helyben gyártott térkövekkel.
Mert Kocsordon ilyen is van: az egyik telephelyen férfiak és asszonyok együtt készítik a térköveket, a betont erre a célra készített kis formákba öntik, majd kiszárítják. Naponta akár több százat, vagy ezret is, télen-nyáron egyaránt. Nem is csoda, ha faluban pár óra alatt egymás után láthattunk több száz méteres új vízelvezetőárkot, frissen lerakott járdát, parkolót – mindezt többnyire saját anyagokból készítve. A faluban csak 2017-ben 1,4 km járdát fektettek le, amit idén is megismételnek – árulta el a polgármester.
Uborka, uborka, uborka!
Mivel Kocsordon alig vannak adóterhek, például iparűzési adót sem szednek a vállalkozóktól, így a kieső bevételt részben egy új uborkaültetvénnyel fogják pótolni, ami szintén a közmunkások kezeit dicséri. Saját szemünkkel is láthattuk az összeszámolva mintegy 3 kilométer (!) hosszúságban lefektetett hálós uborkaültetvényt, aminek leendő terméséről már le is szerződtek egy konzervgyárral.
Nagyjából így lehet a közmunkát értékteremtésre, valódi termelésre használni – gondolhatnánk, de Földi megelőz amikor azt mondja, közmunkásai
„nem vízgereblyéző emberek, hanem olyanok, akik tiszteletet érdemlő munkát végeznek”,
mellyel többek között a lakókörnyezetüket is szebbé és élhetőbbé teszik. Magunk is ezt tapasztaltuk: ha a minket kísérő polgármester valahol szemetet látott, rögtön jelezte a közmunkásoknak, akik a világ legnagyobb természetességével, szájhúzogatás nélkül orvosolták a helyzetet. Látható volt, hogy ezek az emberek szívből dolgoznak, legyen akármilyen feladatuk – akár virágültetés (amit egyéként rendkívüli sebességgel végeznek), akár járdabetonozás, vagy éppen utcaseprés.
Ez pedig nem pénz, nem származás, hanem csakis mentalitás kérdése, aminek megreformálásában ordító szerepe van annak, hogy egy vezető hogyan áll az alkalmazottjaihoz és az előttük álló közös feladatokhoz.
„Megtanultuk kölcsönösen tisztelni egymást, mert itt mindannyian egyformák vagyunk”.
Nagyon jó kapcsolat van a vezető és a munkatársak között – mert én így hívom őket, hogy a munkatársaim – mondja Földi István. – Emelem kalapomat az emberek előtt, akik ennyi pénzért ilyen munkálatokat végeznek. Sajnálom, hogy csak ennyit tudunk adni, mert több pénzt és megbecsülést érdemelnének – teszi hozzá rögtön.
A polgármester a legjobbnak tartott közmunkásokat felutaztatta Budapestre is, egy parlamenti látogatásra. Ezt idén is így tervezi.
Persze a közmunka kényes terep, számtalan példát láthattunk már rá az elmúlt évekből, hogyan éltek vele vissza. Földi polgármester is arról panaszkodott nekünk, hogy havi szinten jönnek ellenőrizni hozzájuk a közmunkaprogramot, de szavaiban valahol büszkeség csengett vissza: „mindig minden rendben van, ezek alapján csak jól végezzük a munkánkat, nem? Bár minden településen így működne a közmunkaprogram, szokták mondani” – meséli Földi.
Az utolsó mentsvár
Erős túlzás, sőt hamis állítás lenne azt mondani, hogy Kelet-magyarországi jelenség volna a szegénység, vagy a minél erősebb szociális háló szüksége. Utóbbiról Földi István külön büszkeségként mesélt, hogy őt idézzük: „egy önkormányzat az utolsó mentsvára az embereknek”, főleg a mai rendszerben, ahol nem túl nehéz elveszni a bankrendszerben, vagy például belefutni egy súlyos adósságba.
Kocsordon ezért az erre rászorulókat az önkormányzat szociális tüzelőanyag-támogatásban részesíti: két évvel ezelőtt 222 fő kapott 2,5 mázsa barnaszenet, míg tavaly már 500-an, idén pedig az a terv, hogy az egész falu megkapja a maga részét – magyarázza a községvezető, amikor irodájában papírok között keresi nekünk a pontos számokat. De ezen kívül havi 4000 forinttal támogatják a rászorultak lakhatását, valamint gyógyszerártámogatást is kapnak az emberek, erre tavaly 1,5 millió forintot költöttek el.
És ami meglepőnek tűnhet az általában elnéptelenedő keleti kistelepülések Magyarországán, az az, hogy Kocsordon felpezsdült az ingatlanvásárlás is, és egyre többen költöznek be a faluba. A fiatalokat Bursa Hungarica ösztöndíjjal támogatják, míg az első lakásvásárlók önkormányzati segítségben részesülnek.
„Elkezdtek az emberek beköltözni a faluba, mert újra van itt élet. Amikor a Németországban dolgozók hazajönnek, mindig azt mondják, hogy ’már megint egy új faluba jöttünk haza’”
– meséli büszkén a polgármester, szavaiból pedig önkéntelenül is kitűnik, hogy a kivándorlási válság milyen mélységekig hatja át hazánkat.
Az önkormányzat egyébként külön alapot tart fenn vis maior esetekre is, amikor valakinek gyors anyagi támogatásra van szüksége. Erre szintén egyre több pénzt fordítanak, 2016-ban 1,5 milliót, tavaly pedig 3 milliót adtak gyorssegélyre.
Néma gyereknek anyja sem érti a szavát
Az eddigiek ellenére Földi István talán arra a legbüszkébb, hogy sokkal több pályázatot hoznak a falunak, mint amennyit korábban kapott. Mint mondja, a jó kapcsolatok ehhez elengedhetetlenek, és arra törekszik, hogy mindent elérjen településének, amit csak lehetséges. Ezzel pedig nem is halad rosszul, ugyanis polgármesterségének első két évében már több mint félmilliárd forintot kapott Kocsord.
Jelenleg aszfaltozást és egy 300 milliós óvodafelújítást készítenek elő – ennek pozitív elbírálásáról ráadásul magától a helyi fideszes parlamenti képviselőtől, Kovács Sándortól értesülhettek. De nem csak ez van, házigazdánk büszkén meséli tovább, hogy hatmillió forintból korszerűsítették a hivatali informatikai rendszert, 5 milliót nyertek a Szalacsi-ház felújítására, de a Magyar Unitárius Egyházzal együttműködve 108 millió forintból készülhet történelmi kalandpark, szabadtéri színház, játszótér, kamerarendszer és templomrekonstrukció.
Földi megjegyzi nekünk azt is, hogy fontosak a jó politikai kapcsolatok, de semmit nem sikerült volna elérnie, ha nincs egy ilyen jól működő önkormányzati testülete, ami „tele van jóindulatú, fejlődést kívánó emberrel”. Talán nem mindig volt ez így, de a jó munka jó kapcsolatokat szül, és ez a fontos.
A bulibáró
Amikor a polgármesterrel két évvel ezelőtt beszéltünk, akkor is kiemelte, hogy mindenképpen életet akar lehelni a falu hétköznapjaiba, talán mert passzív, kedvtelen, unott emberekkel nem lehet eredményeket elérni. Régi és erős tabut feszegetett ezzel, hiszen –főleg nekünk, akik Pestről érkeztünk- a falusi élet és a szórakozási lehetőségek kapcsolatáról beszélni általában paradox próbálkozásnak tűnik. Ennek nyomán a közösségi életre kiéhezett helyiek meg is kapták a magukét: gyerektábortól a szurkolói zónáig, idősek napjától a nemzeti ünnepeken való megemlékezéseken át a falunap visszavezetéséig szinte már minden van, olyannyira, hogy az alig háromezer lelkes településre idén 5-6 ezer embert várnak.
Ráadásul már készülnek az oroszországi focivilágbajnokságra is, amit kivetítőn nézhet majd mindenki, akár a környező településekről is áttévedve.
„Többet és többet szeretne a falu, és érezhető, hogy az emberek egyre nyitottabbak a találkozásra egymással”
Kocsord lakosságának közel egyharmada roma, így nem kíméltük a polgármestert, és rákérdeztünk a cigány-magyar együttélésre és a közbiztonság állapotára is. De Földi István szinte a kérdést sem értette: az ő szemében mindenki egyenlő, az emberek csupán annyiban különböznek egymástól, hogy valaki épít, valaki pedig rombol. Ezen túl viszont a faluban csak egyfajta ember van,
„a kocsordi ember”
– fogalmazott, gyorsan hozzátéve, hogy egy polgármesternek tudnia kell kezelni a problémákat. Szavait használva néhány „kószalelken” kívül nincs sem bűnözés, sem drog, sem túlzott italozás, a cigányok és magyarok pedig harmonikusan élnek egymás mellett.
Mesterségesen generált konfliktusok és belpolitikai csatározások helyett tehát van összefogás, sikeres közmunka, faluépítés, és népkonyha. Utóbbi keretében napi kétszer, délben és este 500 ember kap ingyen főttételt a Magyar Pünkösdi Egyházzal való együttműködés keretében.
Kocsord City
A polgármester korábban arról beszélt, hogy szeretné elérni Kocsord várossá nyilvánítását. Ezt továbbra sem adta fel, kérdésünkre azt fejtegette, hogy egy olyan településnek mint az övék, ami ilyen ütemesen növekszik mind lakossági, mind gazdasági szempontból, már csak a várossá válás lehet az újabb nagy célja.
„Nekem sok álmom valóra vált már a falun belül, de egy álmom van még, az pedig ’Kocsord City’, magyarul, hogy Kocsord város legyen”
– mondja Földi István, aki nem gondolja magát egy „ígérgetős típusnak”, de amit a programjában meghirdetett, azt a visszajelzések alapján úgy gondolja, hogy a mögötte álló „példaértékű testülettel” valóra váltotta, és nyugodt szívvel dőlhet hátra. Az uborkák pedig addig is nőnek.