(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!” – idéztem fel nemrég ezt a jézusi mondatot abban a cikkemben, ahol a politikai korrektség jelenségéről írtam. A pártpolitika inkább érdek- mint értékorientált világán túl a szélesebb közéletre nézve érvényes sorvezető ez az evangéliumi útmutatás. Ha rendre úgy járjunk el ugyanis másokkal, amit magunknak nem kívánnák, az elvezet abba a megosztott lövésárok világba, ahol most kapkod levegő után Magyarország.
Trombitás Kristóf egészen elképesztő cikkel emlékezett meg a Klubrádióról a vasárnap.hu-n. Ha a nekrológokkal állítom párhuzamba, hiszen a digitális téren túl valóban megszűnt a rádió sugárzása, akkor még szembeötlőbb a szöveg finoman szólva is furcsasága. Minimum inkorrektsége. De a barbárság jelző sem túlzás egészen. Külön színesíti az írás körülményeit az, hogy egy, magát kereszténynek nevező felületen jelent meg.
A cikkemet evangéliumi idézettel kezdtem, remélem, nem szakad szét a monitor, hogy most Trombitás írásából fogok pár szövegrészt beemelni, de nem azért, hogy öncélúan megbotránkoztassak vele. Játszani akarok utána a szövegrészekkel: „Szinte már a blaszfémiával határos, de erősen hiszem […] hogy elhiszik, itt valami értékvesztés történt.”; „Persze nem egy túl mély seb, még csak feltűnő helyen sem volt, de zavaró volt mindeddig a létezése.”; „[…] tele vagyunk olyan emberekkel, akiknek már csak az előző rendszerben viselt dolgaik miatt sem lenne itt semmi keresnivalójuk, és meg nem unható örömet jelent, ha ezeknek az elvtársaknak eggyel kevesebb játszóterük marad.” Tehát istenkáromlás azt vélelmezni, hogy vannak emberek, akik értéket láttak a Klubrádióban, továbbá a médium létezése zavaró seb volt, amely szerkesztőségnél olyan emberek dolgoztak és fordultak meg, akik az előző rendszerben (itt nem a NER előtti harmadik Magyar Köztársaságra gondol – még – a szerző) az elnyomók közé tartoztak.
A következő játékra invitálom olvasóimat, és ha rálel erre a cikkre, akkor Trombitás Kristófot is. Képzeljük el, hogy a kiemelt mondatokat az Új Magyarország, az egyetlen akkori jobboldali napilap (és bármilyen egyetlen jobboldali sajtótermék) 1997-es megszűnésekor írták (az előző rendszer kitétel vonatkozzon mondjuk a Horthy-korra). Lehetséges, hogy születtek is ilyen mondatok, de ami biztos, hogy az Új Magyarországnál azt érezték, hogy ezt gondolják róluk. Dévényi István az Új Magyarország lap egyik akkori szerkesztője így emlékezett vissza azokra az időkre, amikor nem, vagy alig volt mértékadó jobboldali sajtóorgánum: „Úgy éreztük, hogy nem kezelnek minket kollégaként. Csomó rossz ízű emléket tudnék felidézni ebből az időszakból. A kilencvenes években bennünk volt a megfelelési kényszer. […] Ezért a mi identitásunk harcos volt. Küzdelmes. Sarokba beszorítva küzdünk, ezt éreztük.”
Trombitás Kristóf fiatal, nem élte át ezeket az időket közélettel foglalkozó felnőttként, ahogy én sem, ettől függetlenül hallhatott ezekről az időkről, ahogy én is. Nem tudom, hogy az elégtétel-érzés vezette-e a Klubrádiót örömmel temető cikke megírásakor, de számomra kísérteties a párhuzam. Az akkor jobboldali lapoknál dolgozó újságírók pontosan ezt vizionálták baloldali, liberális kollégáik róluk alkotott véleményének. Szinte szó szerint így fogalmazták volna meg az újmagyarországosok azt a cikket, amit a Népszabadság vagy a 168 óra újságírói írtak volna róluk.
Ez az önbizonytalanságból eredő frusztráció az egyik legfontosabb talpköve annak a borzalomnak, amit ma NER-nek hívunk. Trombitás Kristóf persze gúnyolódik azon, hogy a Klubrádió beszántása miatt diktatúrát kiáltanak sokan, de a NER-t én nem azért nevezem borzalmasnak, mert diktatúra lenne. Ahhoz képest nem borzalmas. Ahhoz képest, mint amilyen a kádári állam volt, nem borzalmas. De ez milyen viszonyítási alap, könyörgöm?! Polgári Magyarország építésére kértek és kaptak felhatalmazást, az a viszonyítási alap, nem egy posvány államszocialista diktatúra! Az, hogy a NER nem pártállam, az nem teljesítmény! A NER onnan nézve borzalmas, hogy a polgári Magyarország eszméjéhez mérem, és ahhoz mérem. Ahhoz mérném a más színezetű kormányok munkáját is, mert számomra az az édes, de még inkább ahhoz mérem akkor, ha – legalábbis a politikai marketing szintjén – ezt próbálták meg építeni.
A polgári Magyarország nem a vérbosszú világa, ahol tetézzük a másikon a minket ért sérelmeket. A polgári Magyarország nem a bizonytalan egókat luxusjachtokba vagy BDRM–2-es páncélozott harci felderítő járműbe rejtők világa. A polgári Magyarország alapja nem lehet a lopás és a korrupció, habarcsa pedig a szolgalelkűség vagy a lojalitás. A polgári Magyarországban a törvények uralkodnak a személyi önkény helyett, a tisztséget övezi tisztelet, nem a személyt kultusz, a teljesítmény által jutunk előrébb nem a sógorkomaságnak hála. Ehhez képest borzalmas a NER, és borzalmas az a cikk, amelyben egy hallgatott rádió frekvenciafosztásán ült tor a szerző.
Trombitás öncélú provokációjának és „meg nem unható” örömmel végzett hullagyalázásának egy mondata mellett nem akarok elmenni. Ez pedig a következő: „A mindenség szövetébe egy sarló-kalapáccsal és vörös csillaggal beszakított féreglyuk: a Klubrádió”. Ez vajon csak 2015-ig volt igaz a Klubrádióra, vagy 2015-től is? Ha 2015-től is, akkor Trombitás csak nem azt állítja, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egy kommunista rádiót működtetett? Súlyos vád. Ráadásul úgy kommunistázni a Klubrádiót, hogy a szerkesztőségében olyan emberek is dolgoznak, akik a rendszerváltás előtti ténylegesen pártállami sajtóhelyzetben bátrabban végezték hivatásukat, mint bárki a KESMA-köztévé univerzumban valaha is fogja, vérlázító.
Amikor majd a NER médiabirodalmának piaci viszonyoktól elzárt, kormányzati hirdetések lélegeztetőgépén tartott orgánumai a NER bukása után sorra szűnnek meg, feltehetően nagyon sok ugyanolyan cikk fog megszületni, mint ahogy Trombitás most a Klubrádiót „búcsúztatta”. Én azokkal sem fogok majd egyetérteni, de Trombitás vajon majd egyet fog?