Lezárva: a lúgos orvos börtönben fog maradni, az utolsó panaszát is elutasították

Lezárva: a lúgos orvos börtönben fog maradni, az utolsó panaszát is elutasították

Elutasította az Alkotmánybíróság a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián panaszát, amely az ellene hozott ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányult, ezzel végleg lezárult az ügy - írta meg a Telex.

Az Ab pár nappal ezelőtt kelt végzésében kimondta,

önmagában az a körülmény, hogy az indítványozó nem ért egyet a bíróságok döntésével és annak indokolásával, nem elégséges érv a támadott döntés alaptörvény-ellenességének alátámasztására. Márpedig sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel.

Mint ismert, Bene 2013. március 12-én brutálisan megkínozta lúggal volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele.

A lap felidézi, 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték tettéért, majd a jogerős ítélettel szemben először 2019 októberében nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amit elutasítottak, majd újra próbálkozott.

Jogerős: 25 milliót kell fizetnie a lúgos orvosnak, amiért beteg módon megkínozta volt párját

A Telex információi szerint helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet, ami azt jelenti, hogy Bene Krisztiánnak 15 napon belül 25 millió forintot kell fizetnie áldozatának, Renner Erikának. Ezenkívül a jogerős büntetését töltő férfinak kell állnia a közel 500 ezer forintos perköltséget és a 2 millió forintos fellebbezési illetéket is.

A 2020. november 25-én a Fővárosi Törvényszék által meghozott elsőfokú ítéletet értelmében az orvosi hivatástól is eltiltott férfit 25 millió forint megfizetésére kötelezték kártérítésként áldozata, Renner Erika számára. Emellett még Bene Krisztiánnak kell állnia a közel 500 ezer forintos perköltséget, és a 2 millió forintos fellebbezési illetéket is.

Renner az ítélethirdetés után a Telexnek úgy reagált, megkönnyebbült, és bár tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség - fogalmazott.