Ellenzéki vita a feles alkotmányozásról - a jelenlegi eszközökkel is lebontható a NER egy része

Ellenzéki vita a feles alkotmányozásról - a jelenlegi eszközökkel is lebontható a NER egy része

A Civitas Intézet szervezésében a jogállamiságról vitáztak a hat ellenzéki párt képviselői. Az ellenzék képviselői pro és kontra hoztak fel véleményeket a feles alkotmányozás mellett, egy valamiben viszont teljes a konszenzus: a közös ellenzéki program elkészült, mely tételesen lefekteti azokat a feladatokat mind rövid, mind hosszútávon, melyeket a jogállam visszaállításához meg fog lépni a koalíció. Egyetértés van abban is, hogy a jogállamiság újjáépítésében kiemelt szerepe van az Alaptörvénynek, és a folyamat végén mindenképp a magyar embereknek kell dönteniük az új alkotmányról.

„Ha kétharmaddal nyernénk, akkor nagyon sok vitánk megoldódna"

- kezdte a beszélgetést Bősz Anett, a DK képviseletében. Hozzátette, a 21. században már minden az akadémiai kérdésekből indul ki, aztán ez közeledik a hétköznapi emberek felé. Megjegyezte, hogy a jelen körülmények között is fel lehet oszlatni azokat az intézményrendszereket, amelyek meggátolják a demokratikus intézmények egészséges működését. Másrészt, feles többség mellett is lehetséges, hogy a Fidesz által delegált „kádereket" eltávolítsák az intézmények éléről.

Az LMP-s Csonka Krisztián szerint rendkívül káros az a vita, hogy lehet-e feles többséggel alkotmányozni vagy sem. Ugyanis, azt el kell ismerni, hogy szabályosan jött létre a mostani alkotmány, az már más kérdés, hogy a jelenlegi alaptörvény több passzusát tekintve is, morálisan megkérdőjelezhető.

Ez a vita káros, s el is riasztja a szavazók olyan részét, akik a stabilitásra törekszenek. Nem lehet ugyanolyan eszközökkel küzdeni, mint a kormány.

- mondta a politikus, kiemelve, hogy a Fidesz által kinevezettek között is sokan vannak, akik szeretik a hazájukat, éppen ezért érdekeltek lennének abban, hogy segítsék az új kormányt is. 

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) szerint bár egy kormányváltás esetén a mozgásterük kicsi lesz, hiszen pont ez volt a Fidesz célja, ugyanakkor a jelenlegi körülmények között is megvan a lehetőség arra, hogy a jelenlegi káderek leválthatóak legyenek, illetve az elsorvasztott demokratikus intézményeket újra felélesszék. Nyilván, számolni kell azzal, hogy a Fidesz minden eszközt bevet annak érdekében, hogy gáncsolja az ellenzéket. Például, ha új költségvetést nyújt be az új kormány, akkor a Fidesz által korábban összeállított Költségvetési Tanács obstruálni tudja a következő évi büdzsé megszavazását.

„Simonkával, Boldoggal és Völnerrel még mindig megvan a kétharmaduk, a választásig még további alkotmánymódosításokat nyújthat be a kormányzat"

- figyelmeztetett a politikus.

A Momentumos Szigeti Flóra elmondta, hogy Magyarországon a politikai kultúra meghalt az elmúlt évtizedekben. Nincs önkontroll és a kormány egyáltalán nem áll szóba a szakmai képviseletekkel. Jelezte, hogy a miniszterelnök-jelölt melletti jogászcsoport szorgosan dolgozik azon, hogy milyen forgatókönyv szerint lehetne az országot irányítani feles többség mellett is.

„Minél többet kell dolgozni a választás előtt és majd után is azon, hogy miként lehetne olyan országot teremteni, ahol mindenki otthon érzi magát."

Leszögezte, hogy egy új alkotmány esetén igazságos fékekre van szükség. "A legjobb demokratikus fékeket a társadalom tudja garantálni. Erre azért is szükség van, hogy egy kormány ne tudja kisajátítani a hatalmat az alkotmány révén" - mondta.

A szocialista Márton Roland szerint mindenképpen egy konszenzusos megállapodáson kell alapulnia egy esetleges új alkotmánynak. Minden politikai közfeladat széleskörű támogatottságot tud élvezni, amely a nép részvételével zajlik. Úgy véli, elsősorban erre kell törekedni.

A jobbikos Lukács László György szerint a "feles törvényekben" rengeteg jogállamisági feltételt vissza lehet majd állítani. Véleménye szerint a Fideszen belül többen is vannak, akik egy ellenzék győzelem esetén nem akadályoznák az új kormány munkáját.

„A törvényes rend oldalán kell állni, a jogállamiságot ugyanis nem lehet nem jogállamisági eszközökkel rombolni. Nem lehet átlépni az alkotmányon törvénytelenséggel"

- mondta a Jobbik politikusa, megjegyezve, hogy a definíciós álvitát csinált a jogállamiságból a Fidesz, ezzel próbálja elfedni a valós problémákat. Úgy véli, a lehetőségük az, hogy ami javítható a saját eszközrendszerünkkel, azon változtassanak.

Brüsszel

Az Európai Unió az utóbbi időben többször is kifejezte aggodalmát a jogállamisággal kapcsolatban. A hat ellenzéki politikus egyetértett abban, hogy hazánknak javítania kell a kapcsolatait Brüsszellel. Szóba került az is, hogy a jelenlegi kormány azt kockáztatja a folyamatosan vitáival, hogy a következő ciklus forrásait elveszítheti Magyarország. Hozzátették, hogy a magyar kormány nem garantálja az EU-források elköltésének átláthatóságát, mert azzal a saját korrupciójára derülne fény.

Tagja vagyunk egy olyan klubnak, ahova, ha kérnénk felvételünket, akkor nem vennének fel minket – ez mindent elárul arról a helyzetről, ami az országban uralkodik.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}