Kirúgtak egy "renitens történészt" a Magyar Zsidó Történeti Intézetből a Sorsok Háza miatt

Kirúgtak egy "renitens történészt" a Magyar Zsidó Történeti Intézetből a Sorsok Háza miatt

Elbocsájtották a Magyar Zsidó Történeti Intézetből Novák Attilát, az egyik “renitens történészt”, a négyek egyikét, aki nem kívánta véleményezni a Sorsok Háza koncepcióját. A döntés után két másik "történész" Konrád Miklós és Paksa Rudolf is felmondott - írja a Szombat. 

Mint ismert: júniusban feszültség alakult ki a Magyar Zsidó Történeti Intézet négy történész munkatársa, illetve az Intézetet működtető Milton Friedman Egyetem fenntartója, az EMIH vezetése között. 

Az EMIH azt akarta elérni, hogy

az Intézet hat történész munkatársát, hogy – mintegy munkaköri feladatként – véleményezze a Sorsok Háza projektjét, amelyet ez év június elején Köves Slomó mutatott be Luxemburgban a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) szakértőinek.

A felkértek közül azonban négyen – Konrád Miklós, Novák Attila, Paksa Rudolf, Szécsényi András – nem kívántak eleget tenni a felkérésnek, arra hivatkozva, hogy alkalmazásuk kezdetekor elhangzott az egyetem vezetése részéről:

a Sorsok Háza és a Magyar Zsidó Történeti Intézet különálló intézmények.

Az elzárkózásra az egyetem elnöke, Bodnár Dániel úgy reagált, hogy  „függelemsértő, illojális magatartás” jellemzi azokat a kutatókat, akik ezt nem vállalták. Hozzátette, hogy a Magyar Zsidó Történeti Intézet működése teljességgel átalakul, és a

kutatói munkamorál egyenetlenségeit kiküszöbölendő,

hagyományosabb modellt fog a jövőben követni. 

Bodnár Dániel aztán a Neokohn honlapján már azzal vádolta a szóban forgó történészeket, hogy igazából csak a pénzt keveslik. Éppen ezért a négy kutató július 20-án a Szombat honlapján reagált, melyben egyebek közt emlékeztettek: 

„többen közülünk azzal a feltétellel írtuk alá a határozott idejű munkaszerződésünket, hogy a Sorsok Házához semmi közünk nem lesz.”

Szerdán aztán Novák Attilát menesztette az egyetem 1 hónapos felmondási idővel, amely után Konrád Miklós és Paksa Rudolf  is úgy döntött, hogy megszüntette munkaviszonyát az Intézettel.

Konrád Miklós a Szombat nevű oldalnak úgy fogalmazott, hogy

"Miután többen elutasítottuk a Sorsok Háza új koncepciójának a véleményezését, vagyis tartottuk magunkat az eredetileg vállalt munkatervünkhöz, az EMIH Bodnár Dániel úr révén először a sajtóban intézett ellenünk támadást, majd miután egy általam fogalmazott közleményben leszögeztük a tényeket, retorzióként – flagránsan fals ürüggyel – elbocsátotta Novák Attila kollégánkat. Ekkor felmondtam, kollegiális szolidaritásból, és hogy a magam végtelenül szerény, de egyértelmű eszközével hangot adjak erkölcsi tiltakozásomnak."