Kocsis Máté szerint kevesebben bírálják Magyarországot Európában - És persze, Soros!

Biztos, hogy egy meccset néztünk tegnap?

A lap szerdai számában a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a Sargentini-jelentésről elmondta, koncepciós eljárás zajlik Magyarország ellen, az irat oly mértékben hemzseg a valótlanságoktól, hogy alig akad benne olyan, amit egyáltalán vitaalapnak lehet tekinteni.

Hozzátette: "... az országot, a társadalmunkat, a demokratikus intézményrendszerünket nem ismerő, tájékozottságban és érdeklődésben hiányt szenvedő Sargentinit nyilvánvalóan a vak gyűlölet vezette. Egy Soros-zsoldossal állunk szemben, amit ő maga sem vitat."

Úgy vélte, nagyon komolyan kell venni azt, hogy nyilvánvalóan politikai bosszú húzódik mögötte, amiért a magyarok szembementek a bevándorlás ügyében a Soros-birodalommal. Aláhúzta, aggasztó, hogy az Európai Unió partner a bosszúban, ezért "nemcsak a zöldpárti képviselőnővel állunk szemben, akit megtaláltak a strómanszerepre, hanem a Soros György szervezetei által támogatott politikusokkal is, akik eladták a földrész biztonságát, kockára tették sok európai életét, a kontinens jelenét és jövőjét, a több évezredes európai kultúrát."

Arra kérdésre, hogy sikerül-e elfogadtatniuk Sargentiniéknek a Magyarország ellen szóló vádiratot, elmondta, nehéz megjósolni, mi fog történni.

"Ma az Európai Parlamentben többségben vannak a bevándorláspárti politikusok, de erősödnek a bevándorlás megfékezése melletti hangok is, egyre többen vannak, akik ezt képviselik, ők Magyarország szövetségesei"

- fejtette ki.

Érdekes meglátás, pláne annak tükrében, hogy a Fidesztől még saját legfőbb szövetségesei, az Európai Néppárt képviselői is egyre inkább elfordulnak:

Az Európai Néppárt frakcióvezetője is igennel szavaz a Sargentini-jelentésre

Eredetileg este 8-ra lett meghirdetve Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének sajtótájékoztatója, de erre csak este 9 órától került sor. Úgy tudjuk, hogy nagy vita volt a pártcsalád frakcióülésén, amelyen Orbán Viktor is részt vett. Ezt igazolja az is, hogy Weber a sajtótájékoztatóján azt mondta, a pártcsaládban nem sikerült konszenzusra jutni arról, a magyar jogállamiság helyzete indokolja-e az hetes cikkely szerinti eljárás megindítását.