Az MTI-hez eljuttatott közleményében az MNKSZ üdvözölte, hogy a kormány a munkaadói terhek enyhítésének lehetőségét vizsgálja, és egy munkaerő-megtartását támogató alap létrehozására tesz javaslatot.
Kik vagytok?
Az MNKSZ egyébiránt egy a nagyobbik kormánypárthoz nagyon közel álló szervezet. Jellemző, hogy már akkor kiállt a vasárnapi boltzár mellett, amikor még honlapja sem volt. Alapítói között találhatjuk a fideszes országgyűlési képviselő, Szathmáry Kristóf édesanyja, Szathmáryné Jahl Angéla, aki korábban az SZDSZ politikusa volt, és aki sajtóhírek szerint a „két Lázár”, azaz az immáron Lázár Vilmos vezette CBA áruházlánc és Lázár János kancelláriaminiszter támogatottja.A Magyar Időkben Varga egyébiránt elismerte, hogy jelenleg 250 ezer honfitársunk nincs munkában (azaz regisztrált munkanélküli, ami ugye nem azt jelenti, hogy csak ennyien nem dolgoznak; most ide nagyvonalúan nem számoltuk bele a közmunkásokat is), miközben legalább 50 ezer betöltetlen állás van hazánkban.
"A minisztérium hozzálátott egy ezt is kezelő intézkedéscsomag kidolgozásához. Gazdaságélénkítő javaslatainkról már az ősszel döntés születhet"
- utalt Varga miniszter arra, hogy megvizsgálják hogyan csökkenthető a béreket terhelő járulék mértéke. Ezzel ugyanis a miniszter szerint csökkenthetni lehetne a magyar gazdaságot fojtogató munkaerőhiányt.
A kormánypárti érdekvédelmi szervezet közleményében egyébiránt kifejti: a kiskereskedelmi tevékenységet folytató mikro-, kis- és középvállalkozások személyi jellegű ráfordításai az üzemelési költség több mint felét is kitehetik. A munkabér jelenlegi járulékai óriási terhet jelentenek a hazai vállalkozásoknak, tovább rontják versenyképességüket a nagyvállalatokkal szemben, ezért a jelenlegi helyzetben célzott segítségre van szükségük.
Rámutatnak arra, hogy a versenyszférán belül a nagyvállalatok a munkavállalók mintegy 25 százalékát foglalkoztatják, a fennmaradó 75 százalék a kkv-kban dolgozik, amelyek árbevételük alapján 60, numerikusan több mint 99 százalékot tesznek ki a vállalati szektoron belül. A munkahelyeket tehát elsősorban a kkv-k biztosítják. A szövetség célja, hogy a kormány a kkv-kat is tekintse stratégiai partnerének.
Az MNKSZ azt javasolja, a kormány a kereskedelemben a bérek és bérjárulékok kényszerű rendezéséhez az általános járulékcsökkentésen felül hozzon létre egy feltételekhez kötött, a munkaerő megtartásának támogatását szolgáló alapot.
Kitérnek arra is, hogy az elmúlt hónapokban béremelések kezdődtek az egyes szektorokban bekövetkezett krónikus munkaerőhiány miatt, ami a kereskedelmi szektort érinti a legnagyobb mértékben.
"A kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásoknak nincs tartalékuk, amelyből a magasabb béreket és az ahhoz tartozó közterheket kitermeljék, ezért a kormány segítsége nélkül veszélybe kerülhetnek"
- jelezték.
Nocsak, most már kormányközeli kereskedelmi szövetség szerint is kritikus a magyar kis- és középvállalkozások helyzete?!