Megalakult a külön HÉV-es cég, de egyelőre még a fővárosé

Tarlós István főpolgármester tavaly év végén már kilátásba helyezte a HÉV járatok városhatáron túli közlekedésének leállítását. Arra hivatkozott, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) által az agglomerációban közlekedő szerelvények működtetése 11-12 milliárd forintos pluszkiadást jelent a fővárosnak.

Ezt követően döntött úgy a kormány, hogy a MÁV égisze alá kerüljön az egész HÉV. Egyelőre a 11 milliárd forint alaptőkéjű társaság tulajdonosa a Fővárosi Önkormányzat, de később MÁV leányvállalatként üzemeltetik majd.

Októberben HÉV-es forrásokból úgy értesültünk:

az átszervezés káoszba is torkollhat.

 

Több százezer ember közlekedése kerülhet veszélybe - teljes a bizonytalanság a HÉV-ek körül

Kevesebb, mint egy hónap van hátra a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt. megalakításáig, de HÉV-es forrásokból úgy tudjuk, egyelőre több a kérdőjel, mint a megoldott probléma. HÉV-es forrásokból úgy értesültünk: gondok vannak a dolgozók munkaköri leírásával, bérezésével, egyelőre nem tudni arról, mi lesz a csepeli HÉV sorsa, ahogyan kérdőjelek övezik az alkalmazott tarifákat, vagy épp a bevételek és költségek elosztását is.

 

Komoly gondok vannak a dolgozók munkaköri leírásával, bérezésével, ahogyan kérdőjelek övezik az alkalmazott tarifákat, vagy épp a bevételek és költségek elosztását is. A legnagyobb rejtély a csepeli HÉV sorsa, hiszen ez a vonal nem hagyja el Budapest közigazgatási határát, így ez elvileg a BKK kezelésében marad. Ugyanakkor, mivel az összes többi  HÉV vonalat átveszi a MÁV, a BKV a HÉV teljes ingatlan- és ingó vagyonát - az üzemi és karbantartói bázisával együtt - elveszti. Vagyis

nem tudni, mivel és ki fogja közlekedtetni a csepeli vonalat,

valamint hogy hol fogják azokat karbantartani, a napi vizsgákat elvégezni. Az átadás-átvétel egyébként mintegy 135-145 millió forintba kerül az adófizetőknek.