Megdöbbentek, elszomorodtak, utcára mehetnek a kereskedelmi dolgozók

„Nem tudom kiket kérdeztek, minket biztosan nem” - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke, aki szerint a dolgozók nagyon elfáradtak mentálisan, fizikailag, egészségügyileg. 

"Tárgyalni kell a kereskedelmi dolgozókkal, ugyanis a korábban megfogalmazott szabályok visszavonása hátrányosan érheti őket, de "nem hagyjuk őket magukra" - jelentette ki Kósa Lajos a mai nap, aki szerint a dolgozók álláspontját a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetén kívül senki sem vette figyelembe,

őket mindenki cserbenhagyta.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) következetesen kiállt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartása mellett – mondta a KDFSZ elnöke az alfahir.hu megkeresésére. Bubenkó Csaba (KDFSZ) szavaiból kiderült, hogy a vasárnapi boltzár nem csak azért fontos, mert az a családdal töltött idő megtervezhetőségét megkönnyíti. Nem csak azért, mert a munkatörvénykönyve szerint folyamatosan lehet dolgoztatni az embereket akár heteken keresztül is vasárnap. Hanem, azért is mert az megszakította a folyamatos munkavégzést, tehát jelen állapot szerint nem lehetséges az, hogy valaki tizenkettő-tizenhárom vagy akár tizennégy-napot dolgozzon. A szakszervezeti vezető szerint a boltzár ezért jelentett könnyebbséget a dolgozók számára, akik

nagyon elfáradtak mentálisan, fizikailag, egészségügyileg.

A dolgozók ki vannak használva, az alacsony bér miatt az emberek rákényszerülnek, hogy többet dolgozzanak, mint napi 8 óra vagy menjenek be vasárnap is a munkahelyükre, mert máshogy nem tudnak megélni. A munkáltató a humánerőforrás kapacitás szűkössége miatt folyamatosan átírhatja a beosztást, ha egy kolléga lebetegszik vagy más hiba lép fel a rendszerben. Bubenkó úgy fogalmazott, hogy

a vasárnapi zárvatartás nem világmegváltás, de előrelépés abból a szempontból, hogy túlterheltséget valamilyen szinten megszakítja.

„Nem tudom kiket kérdeztek, minket biztosan nem”

– mondta Bubenkó arra kérdésre, hogy a kormánnyal előzetesen tárgyaltak e vasárnapi boltzár eltörléséről, a szakszervezeti vezetőt elszomorította a hír, szerinte biztosan nem tárgyaltak mással sem, rövidesen ki fognak jönni olyan szakszervezeti nyilatkozatok, konföderációs szinten is, amelyek ennek az értetlenkedésnek hangot fognak adni. Az intézkedés a KDFSZ becslése szerint:

„Több százezer embert érint.”

Bubenkó elmondta, hogy számukra megdöbbentő volt az, hogy az ő értelmezése szerint pénteken Orbán Viktor még azt mondta, hogy megvizsgálják ugyan a zárvatartás kérdését és hétfőn születik erről valamiféle döntés, a miniszterelnök hozzátette azonban, hogy ez a vasárnapi munkavégzés korlátázás kiterjesztését jelenheti más ágazatokra. Hogy, ehhez képest, hogy született péntekről hétfőre – tehát egy hétvége alatt – a szélesítés helyett a törlés, azt a szakszervezet nem érti. Bubenkó felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban a keresztény szakszervezetek a szabad vasárnap mellett állnak.

A tárgyalásokon, ha vasárnapi nyitvatartás lesz, akkor a pihenőidő tervezhetőségéért fognak síkraszállni.

Bubenkó azt mondta, hogy a sztrájk és a demonstráció áll rendelkezésükre, mint nyomásgyakorlási eszköz, azonban a sztrájkkal nem biztos, hogy jó helyen kopogtatnak, nem a munkáltató a felelős a kialakult állapotokért. Úgy, hogy kizárásos alapon.

utcai demonstráció lehet.

A folyamatos munkavégzésről máskülönben Dr. Kártyás Gábor munkajogi tanácsadó az ado.hu oldalon írta, 

"az új Munkatörvénykönyve szerint általában ugyan nem lehet olyan hét, amikor egyetlen pihenőnapot sem kap a munkavállaló. Ez a megkötés azonban nem vonatkozik viszont a megszakítás nélküli, a több műszakos vagy az idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállalóra. Így egy műszakban dolgozó munkavállaló számára az előbbi példában az első két hétben akár egyetlen pihenőnapot sem kell kiadni, ha a második két hét során összesen 8 pihenőnapot kap."

Mire kell készülni?

A vásárlónak nyilván semmire. Várhatóan már most vasárnap kedvére vásárolhatja magát mindenki, így ami a felhasználót érinti: valószínű, hogy a pénteki-szombati zsúfoltság csökkenni fog. Nagyobb fejvakargatást okoz az áruházak logisztikusainak majd az újranyitás, hiszen mindegyik bolton nagy lesz a nyomás, hogy már most vasárnap újranyissák az üzleteiket. Ez a nagyobb áruházláncokat különösen az áruellátás, szállítás, beosztás tekintetében állítja nehezebb feladat elé. Főleg az utóbbi, hiszen elég komplikált már erre a hétre 7 napos munkarendre átállni. A dolgozók szempontjából mindössze annyi előnye lesz, hogy a szombati őrület csökkenése mellett hétfőn sem kell majd annyira pakolni, hogy újra feltöltsék a polcokat. (Bazsó Bálint)