Megint megúszta a helyreigazítást a kormányzati bulvárlap! Nem éri el őket a bíróság

A második tárgyaláson sem született ítélet, mert az alperes megint nem jelent meg, a bíróság pedig nem tudja elérni őket. Tettünk egy próbát mi is.

Az első tárgyalásra április 1-én került sor, ám mint arról beszámoltunk, ítélet nem született, mert a Habony-médiabirodalom kedvenc hivatkozási alapjaként működő portál jogi képviselői nem jelentek meg a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság azonban ahelyett, hogy helyreigazításra kötelezte volna a Ripostot, inkább azt mondta ki, hogy

a portál biztosan nem kapta meg a bírósági idézést, ezért nem jöttek el nyilvános tárgyalásra, melyen egyébként a sajtó több munkatársa is ott volt.

Cserébe új tárgyalási napot tűztek ki, a folytatásra ma reggel került sor a Fővárosi Törvényszéken. Az már a folyosón kiderült, hogy a portál jogi képviselői megint nem jöttek el a tárgyalásra, így mindenki arra számított, ítélet születik, a Ripost pedig helyreigazítja majd a felperesek szerint valótlanságoktól hemzsegő cikkét.

Meglepő módon azonban ismét nem született ítélet: a bírónő a tárgyalás elején közölte, hogy az idézés tértivevénye továbbra sem érkezett meg hozzájuk, ezért nem biztos, hogy a Riposthoz eljutott a szabályszerű idézés.

A bíróságon megtudtuk: telefonon is próbálták elérni a bulvárportált, ám a más sajtóorgánumoknál megszokottakkal ellentétben soha nem vették fel a telefont.

A tárgyalást így ismét elhalasztották, a Ripost megint megúszta a helyreigazítást.

Portálunk azért kíváncsi volt, valóban előfordulhat-e 2016-ban, hogy egy törvényesen működő, ám igencsak meredek információkat állító portál heteken keresztül elérhetetlen a bíróság számára.

Az impresszumban megadott számot felhívtuk, és meglepetésünkre azonnal felvette a recepciós, aki kérdésünkre elmondta, általában elérhetőek a központi telefonszámon. Arról sajnos nem tudott nyilatkozni, hogy az idézést megkapták-e, bár azt mondta, véleménye szerint igen.

Úgy tűnik tehát, hogy csak a bíróságnak nem volt szerencséje...