Megszólalt a minisztérium: nem törték fel a Jobbik irodáit, egyszerre ment tönkre a zárjuk

Egyszerre három ajtó nyílt ki magától. A belügyminisztérium már tudja, hogy semmi sem tűnt el, Mirkóczki még nem.

A BM közlése szerint az Országgyűlési Őrség ügyeletvezetője hétfőn 12 óra 2 perckor jelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának, hogy az országgyűlési irodaház negyedik emeletén három iroda ajtaján feszítési nyomokat látott a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik önkormányzati képviselője.

A rendőrség helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végzett. A helyszíni szemle elsődleges megállapításai szerint

két iroda ajtaján a természetes használatból, elhasználódásból, és nem erőszakos feszítésből származó sérülések láthatóak.

A harmadik zárszerkezeten klasszikus feszítési nyom szintén nem volt - írta a BM, hozzátéve: az esetleges idegen behatolás megerősítésére vagy kizárására még szakértői vizsgálatra lesz szükség. A rendőrség mindhárom iroda zárszerkezetét lefoglalta. Az irodákban kutatási nyomok nincsenek, azokból a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint semmi nem tűnt el. A rendőrség vizsgálja, hogy az irodákban elhelyezett számítástechnikai eszközöket arra illetéktelen használta-e. A szakértői vizsgálatok, tanúmeghallgatások folyamatban vannak - tudatták. 

A BM közleménye szerint az érintett irodákból egyet Mirkóczki Ádám (Jobbik) is használ, akit a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint nemzetbiztonsági bizottság tagjaként nemzetbiztonsági védelem illet meg. Hozzátették:

a nemzetbiztonsági védelmet az Alkotmányvédelmi Hivatal nem a nyilvánosság előtt, és nem nyílt megjelenéssel biztosítja.

Előzőleg Jakab Péter, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy három irodájukat nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét felfeszítették. Közölte: délelőtt vették észre, hogy három iroda ajtaja nyitva van, Mirkóczki Ádámén pedig olyan nyomok voltak, amelyek arra utaltak, hogy az irodát feltörték. 

A Jobbik szóvivője nem érti, hogy a belügyminisztérium honnan tudja azt, hogy az irodából semmi tűnt el, hiszen Mirkóczki Ádámot még nem is engedték körülnézni a helyiségben. "A Belügyminisztérium tudja, hogy mit tartok az irodában s hogy azon tárgyak és dokumentumok közül hiánytalanul megvan minden...!? Mert engem ugye nem engedtek be..." - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus a közösségi oldalán.

Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője is kétkedésének adott hangot:

Államtitkok is veszélybe kerülhettek a jobbikos irodák feltörése miatt

A politikus felidézte a kormánypárti média lejárató kampányának fő állomásait, kiemelve Vona Gábor pártelnök és Volner János frakcióvezető megfigyelését, majd utóbbi megzsarolását.Hétfőn délelőtt 11 óra körül a Jobbik-frakció három irodáját nyitva találták az Országgyűlés Irodaházában, ezek egyikét felfeszítették - közölte Jakab. A helyiségek között volt Tokody Marcell jobbikos fővárosi képviselő, és Mirkóczki Ádám parlamenti képviselő irodája.Utóbbit minden jel szerint feltörték.