Megszorításokkal foltozta meg a költségvetést a Fidesz-kormány

Megszorításokkal foltozta meg a költségvetést a Fidesz-kormány

A hiányt a „kedvezőtlen külső hatásokra” fogják, az átmeneti többletért pedig saját vállukat veregetik. Pedig tőlünk vonták el. Ezen kívül 700 milliárddal nőttek a kamatkiadások, az adó- és járulékbevételek pedig 9,9 százalékkal emelkedtek.

„A kedvezőtlen külső hatások ellenére a kormány erősíti az államháztartás egyensúlyát” – írják a Pénzügyminisztérium azon jelentésében, melyben arról számolnak be, hogy a magyar költségvetés kivételesen nem mínuszban zárta a júliust.

Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány mintegy 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét

– írják. Ezek az intézkedések a választási kampányt követően bevezetett megszorítások. Ezekkel a kiadási oldaltól, azaz a már betervezett költségekből elvont forrásokkal „július végén 213 milliárd forint többlettel zárt” a havi költségvetés. A Fidesz-kormány azzal büszkélkedik, hogy ez „minden idők második legkedvezőbb július havi mutatója”.

Július végéig az államháztartás központi alrendszere 2 443,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – számol be a riport. Ezen belül a központi költségvetés 2 473,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 168,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 138,5 milliárd forintos hiányt mutattak – írják. Júliusban a központi alrendszer 213 milliárd forint többlettel zárt, szemben az előző évi azonos havi 44,3 milliárd forintos hiánnyal.

Sok pénzünkbe kerül az államadósság kamatainak fizetése.

A pénzügyminisztériumi jelentés kiemeli, hogy július végéig a kamatkiadásokra fordított kifizetések összege 2 217 milliárd forint volt, amely 700,9 milliárd forinttal magasabb az előző évi azonos időszaki teljesítésénél. Tehát tavaly júliushoz képest ennyivel többet kellett fizetni Magyarország hitelezőinek.

Ugyan nem látszik, de többet költenek egészségügyre és nyugdíjakra, mint tavaly.

Meghaladják az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is – írta a beszámoló. A nyugellátásokra 3 803,7 milliárd forintot, míg gyógyító-megelőző ellátásra 1 562,6 milliárd forintot fordított az állam az év első hét hónapjában.

A kormány kiemelte, hogy az előző év azonos időszakához képest „az alacsonyan tartott adók mellett” is 9,9 százalékkal nőttek az adó- és járulékbevételek.

(Címlapkép: Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Európai Unió Tanácsa soros magyar elnökségének alkalmából kiállított installációk bemutatóján Brüsszelben 2024. július 16-án. MTI/Bodnár Boglárka)