Megtiltották a szerbek, hogy 8 ezer áldozatukra emlékezzenek

A szerb belügyminisztérium betiltott minden olyan szombatra tervezett nyilvános rendezvényt, amelyet a belgrádi parlament előtt tartottak volna a srebrenicai mészárlás 20. évfordulóján.

Nebojsa Stefanovic, a szerb belügyi tárca vezetője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy "a rendőrség nem fog engedélyezni vagy eltűrni semmiféle gyülekezést a szerbiai parlament előtt, sem pedig a betiltott összejövetelek megtartását".
 
A srebrenicai mészárlás 20. évfordulója alkalmából öt rendezvényt tartottak volna a szerbiai képviselőház épülete előtt különböző szervezetek. Ott gyűltek volna össze két szélsőjobboldali szervezet képviselői, de egy emberi jogokkal foglalkozó szervezet, valamint egy érdekvédelmi szervezet is bejelentette részvételi szándékát. Az egyik civil csoport szervezésében hétezren feküdtek volna le a parlament előtti téren annak a több mint nyolcezer boszniai áldozatnak a tiszteletére, akiket 1995. július 11-én az ENSZ védelme alatt álló Srebrenicából hurcoltak el és gyilkoltak meg a boszniai szerb csapatok.
 
A belügyminiszter szerint a rendezvényeken számos felelőtlen és nyugalmatlanságot, megosztottságot okozó kijelentés hangzott volna el, ezért a biztonsági okokból kellett azokat betiltani. A húsz évvel ezelőtt történtek még mindig megosztják a szerbeket és a bosnyákokat. Míg a bosnyákok – és a világ nagy része – népirtásnak tartja a srebrenicai mészárlást, addig a hivatalos szerb álláspont szerint olyan bűncselekményekről van szó, amelyeket "a szerbek nevében egyes konkrét személyek követték el".
 
Az évfordulós megemlékezésen a Srebrenica melletti Potocari emlékhelyen szombaton várhatóan mintegy 50 ezren róják le kegyeletüket az áldozatok előtt, többek között Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök is.