Megváltoztatja a csok feltételeit a kormány

Megváltoztatja a csok feltételeit a kormány

Az új rendelet révén a gyermekvállalás határidején és a visszafizetés szabályain is szigorítottak, de két gyerekre is lehet igényelni a 10 millió forintos támogatást. Azt továbbra is még rejtély övezi, hogy az év végével a nagyobb településeken megszűnő városi csok helyébe pontosan milyen új családtámogatási forma lép majd.

Megváltoznak a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a csok feltételei szeptember 1-től - derül ki a Magyar Közlönyben szerda éjszaka megjelent rendeletből.

Szigorítást eszközölnek a gyerekvállalási határidőkkel kapcsolatban, ennek értelmében egy vállalt gyermeknél 4 év, két vállalt gyereknél 8 év, három vállalt gyereknél 10 év áll rendelkezésre a vállalás teljesítésére - áll a Bankmonitor elemzése nyomán a hvg.hu.

Könnyítés, hogy a pár egyik tagjának halála esetén a vállalást teljesítettnek tekinti az állam, ám a visszafizetés feltételei szigorodnak. Ugyanakkor

ha a pár vállalt gyermekre vette igénybe a csokot, majd önként visszafizetik a kapott támogatást a gyermekek megszületése előtt, akkor a támogatás összegén felül még büntetést is kell fizetniük.

Ez utóbbi az emelt 10 millió forint összegű csok esetében a Polgári Törvénykönyv szerinti büntetőkamat ötszöröse, de legfeljebb 5 százalék.

Megemlítendő újítás, hogy immár két gyerekre is igénybe lehet venni a támogatás legfelső, 10 millió forintos típusát, ami abban az esetben is könnyebbséget jelent, ha esetleg három gyerek vállalása ellenére csak kettő született meg a 10 éves határidőn belül, akkor nem kell büntetést fizetni.

A változtatások azonban nem érintik a csok nagyobb településekről és városokból való kivezetését, így az eddigi terveknek megfelelően 2024 elejétől csupán a falusi csok koncepciója marad.

(Címlapkép: Az új év első fővárosi újszülöttje, Hunor Pál édesanyja karjában a Honvédkórház II. telephelyének szülészetén 2021. január 1-jén. MTI/Mónus Márton)